A Zsoltárok 144,3 verse Dávid amiatt érzett csodálatát és háláját fejezi ki, hogy Isten micsoda gonddal viseltetik az emberiség iránt. Dávid ámul azon, hogy miközben Istennek annyi mindenre gondja van, mégis külön gondol az emberre. Ez a vers Dávid életének egy olyan pillanatában született, amikor rácsodálkozott a teremtett világ nagyszerűségére, és fölismerte, hogy milyen kicsiny ő mindahhoz képest, amit Isten teremtett. Ebben a pillanatban szíven találta, hogy milyen nagy és mély Isten iránta való szeretete.

Mindent, ami ezen a földön és a világegyetemben létezik, Isten teremtett, és mégis minden egyes emberről külön szeretettel gondoskodik. Dávid az emberi életet a lehelethez és a futó árnyékhoz hasonlította (144,4). Mindkettő olyan, hogy az egyik pillanatban még itt van, a következőben már nincs sehol. Az örökkévalóság mérhetetlenségéhez képest egy ember élete hihetetlenül kicsi, és Isten mégis minden egyes emberről gondoskodik.

A Jn 3,16 verse elmondja, mennyire szereti Isten a világot, és hogy arra is hajlandó volt, hogy egyszülött Fiát áldozza fel a halandó emberekért. Dávid csodálkozását fejezte ki amiatt, hogy Isten egyáltalán gondol az emberre, de Isten a ránk gondolásnál végtelenül nagyobb dolgot is tesz értünk. Életet ad. Az örökkévaló Istenhez képest az ember élete röpke mulandóság. Isten mégis nemcsak hogy gondol minden emberre, hanem a lehető legnagyobb áldozatot is meghozta Fia, Jézus révén, hogy minden emberi életnek értéket és célt adjon. Isten megteremtette a lehetőségét annak, hogy a mulandó emberi életek egy nap az örökkévalóság végtelenségében csatlakozzanak hozzá Jézus által. Azt ígéri, hogy „aki hisz őbenne”, nem vész el, hanem örök élete van (Jn 3,16).

Dávid méltán csodálkozott azon, hogy Isten képes minden egyes emberre gondolni, de a mai hívők tudhatják, hogy Isten sokkal többet is tesz, mint hogy pusztán gondol ránk. Éppen ezért teljesen helyénvaló, hogy az ember ámulatba esik, ha fölismeri, hogy milyen rendkívüli dolog, hogy Jézus minden emberért feláldozta önmagát. Isten nem elégedett meg azzal, hogy pusztán gondoljon az emberiségre. Meg is mentette az emberiséget.

Ó, URam, micsoda az ember, hogy törődsz vele, az emberfia, hogy gondolsz rá

ZSOLTÁROK 144,3