Ha Isten minden emberi bűnt számontartana, senki nem állhatna meg előtte, amikor eljön az életről való számadás ideje. De a Zsolt 130,3 verse elmondja, hogy az Úr nem tart számon minden egyes esetet, amikor valaki bűnt követ el. Nem azért fog mindenkit maga elé idézni, hogy fejére olvassa az összes bűnét, amelyet születésétől fogva elkövetett. A zsidókhoz írt levél 10,17 verse azt mondja, hogy „bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem”.

Isten nem hibák után kutatva néz az emberre, hanem kegyelemmel. Nem emlékszik mindenre, amikor az emberiség bűneiről van szó. Isten kegyelme nyilvánvaló. Az ember öntörvényűségét látva nem jegyez meg mindent.

Ez a bűnbocsánat, kegyelem és irgalom, amelyet Isten a követői iránt oly készségesen tanúsít, Jézus bűntelen életére, halálára és feltámadására való tekintettel lehetséges. Ő az egyetlen esélye az embernek arra, hogy Isten bocsánatát elnyerje (Mt 26,28; Ef 1,7; 1Jn 1,9; 2,12). Az 1Jn 4,10 verse elmagyarázza, hogy Jézus az „engesztelő áldozat” minden bűnünkért, ami azt jelenti, hogy ő az az áldozat, amely minden embernek az Istennel való kapcsolatát helyre tudja állítani, mert ő a tökéletes engesztelés Isten és a bűnös ember között.

Istennek tehát nem kell minden ember összes bűnét számontartania, mert minden bűnt Jézusra terhelt, amikor ő a kereszten szenvedett (2Kor 5,21). Jézus áldozatával Isten megoldást adott az emberiség bűnére és szégyenére, és felkínálja a tiszta lappal indulás lehetőségét. Jézus feltámadásával a bűn és a halál legyőzetett, és Isten most már csak arra összpontosít, hogy a Jézusban és keresztjében való hit által a bűnbocsánat, a kegyelem és az irgalom által mindenkit magához vonjon (Jn 3,16).

Ha a bűnöket számon tartod, URam, Uram, ki marad meg akkor? De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged.

ZSOLTÁROK 130,3–4