Isten nem a szenvedéstől mentette meg Jóbot, hanem a szenvedés által. Az érzéketlen barátokkal folytatott vita közben Jóbnak leesett a tantusz. Miközben próbált ellenállni barátai helytelen gondolatainak, és miközben folyamatosan küzdött a hitéért, egy új fölismerés született meg benne. Jób képes volt hinni és vallani, hogy Isten vele van.

Amikor Isten gyermekei súlyos szenvedéseket élnek át, akkor gyakran nem a „miért?” kérdésre kapnak választ, hanem arra, hogy „ki?”. Jób soha nem kapott választ a saját kérdéseire. Nem erre volt szüksége, hanem arra, hogy tudja, „ki” az, akiben bízhat. Hogy kicsoda Isten. Az életben rengeteg olyan dolog történik, amelyet nem tudunk megmagyarázni. Az élet bizonytalanságai közepette Isten az, aki tudja, hogy az embernek mire van szüksége (JSir 3,55–57). Jézus nem hagyja el övéit, és a vele való kapcsolat teszi képessé őket arra, hogy a legvégsőkig kitartsanak (Jn 10,28).

Isten nem veszélyeztette, hanem megedzette Jób hitét. Az ember csak akkor tudja fölmérni, hogy mi az, ami igazán számít az életben, hogyha mindent elveszít. Miután Jób mérhetetlen veszteséget élt át, képes volt erre a hitvallásra: „És miután ez a bőröm lefoszlik, testem nélkül látom meg Istent. Én magam látom meg őt; az én szemem látja meg, nem másé.” (Jób 19,26–27) Isten népe sokszor csak akkor ébred rá, hogy egyedül Istenre van szüksége, amikor már csak Isten marad meg számára.

Isten nélkül ez, illetve az eljövendő örök élet csak szenvedés. De Isten azt ígéri, hogy ha valaki Jézus Krisztusban hisz, akkor egyszer majd átéli a teljes gyógyulást és helyreállítást: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint elhívottak.” (Róm 8,28)

Az a hit, amelyet Jób az élet küzdelmei közepette tanúsított, példaértékű. „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsid 11,6) Ha az ember Jézusban hisz, és rábízza az életét, akkor számíthat rá, hogy az, ahogyan most állnak a dolgok a világban, nem mindig lesz így. A Jézussal töltendő örökkévalóság fényében minden szenvedés és fájdalom csak átmeneti.

Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem valaki más, bár veséim is megemésztetnek.

JÓB 19,25–27