Az a tény, hogy Mózesnek, egy bűnös embernek megengedte Isten, hogy belepillanthasson az ő dicsőségébe, Isten áldozatvállalására mutat, illetve arra irányuló hajlandóságára – sőt kifejezett vágyára –, hogy teremtményei közeli ismeretségben legyenek vele. Amikor Mózes lejött a hegyről, arca ragyogása azt bizonyította, hogy Isten jelenlétében volt.

A lepel, amely elválasztotta az embereket Isten dicsőségétől, egy sokkal nagyobb szakadéknak a jelképe. A szent és tökéletes Isten az emberi bűn miatt nem érintkezhetett többé közvetlenül azokkal, akik eredetileg az ő képét viselték. Áldozat bemutatása nélkül az emberiségnek soha többé nem volt lehetősége arra, hogy az Édenkert hűvös alkonyatában együtt sétáljon Istennel, és úgy beszélgessen vele, mint egy baráttal. Az, hogy a népnek bizonyos távolságot kellett tartania a hegytől, amelyen Isten jelen volt, azt jelzi, hogy az ember ki volt tiltva Isten közeléből. Még maga Mózes sem élvezhette Isten dicsőségének a teljes ragyogását, illetve nem mutathatta meg ezt a dicsőséget a népnek közvetlenül, egy elválasztó lepel nélkül.

Pál kifejtette, hogy az egész ószövetségi törvény és áldozati rendszer egy efféle elválasztó lepelként meggátolta a zsidó népet abban, hogy Jézus Krisztus személyét és művét megfelelően fogadja (2Kor 3,7–18). A törvény ahelyett, hogy mint egy tanító, rávezette volna őket arra, hogy Krisztusra van szükségük, félrevezette őket, és nem ismerték föl, hogy Krisztus megváltó munkájára szorulnak. A lepel tehát nem egyszerűen az arcukat takarta, hanem egész szívüket beborította, és akadályozta, hogy Jézusban higgyenek. Tévesen úgy vélték, hogy a bűnbánat és a Krisztusba vetett hit helyett inkább a törvény betartása által rendezhetik Istennel való kapcsolatukat.

Az apostol rámutatott, hogy ezt a leplet csakis maga Krisztus veheti le. Ő – Lelke közreműködése révén – képes arra, hogy eltávolítsa azt a leplet, amely az embert Istentől elválasztja. Így az ember a törvény igájától szabadon, fedetlen arccal láthatja meg és élvezheti Isten dicsőségét. Ha az ember Isten dicsőségét szemléli, formálódik, és egyre inkább képes tükrözni ezt a dicsőséget, mígnem eljön az a ragyogó nap, amikor népe szemtől szemben találkozhat vele.

Azután lejött Mózes a Sínai-hegyről; a bizonyság két táblája Mózes kezében volt, amikor lejött a hegyről. Azt azonban nem tudta Mózes, hogy arcbőre sugárzóvá vált, amikor Istennel beszélt. Amikor Áron és Izráel fiai mind meglátták, hogy sugárzik Mózes arcbőre, nem mertek odamenni hozzá. Mózes azonban odahívta őket, és akkor Áron meg a közösség vezetői mind visszatértek hozzá, Mózes pedig beszélt velük. Azután odamentek hozzá Izráel fiai is mind, ő pedig megparancsolta nekik mindazt, amit az ÚR mondott el neki a Sínai-hegyen.

Miután mindent elmondott nekik, leplet tett Mózes az arcára. Valahányszor bement Mózes az ÚR színe elé, hogy beszéljen vele, levette a leplet, amíg ki nem jött. Azután kijött, és elmondta Izráel fiainak mindazt, amit parancsként kapott. És mivel Izráel fiai látták, hogy Mózes arcbőre sugárzik, ismét arcára borította Mózes a leplet, amíg be nem ment, hogy Istennel beszéljen.

2MÓZES 34,29–35