Ahogy a hívők egyre szorosabb kapcsolatba kerülnek Krisztussal, rájönnek, hogy nem egyre jobban, hanem inkább egyre kevésbé bízhatnak saját szentségükben; ahogy közelebb kerülnek Krisztushoz, szívük egyre több sötét zugát leplezi le az ő fénye. A keresztény ember számára tehát az élet részét képezi a bűn elleni küzdelem – olyan csata ez, amelyet teljes mértékben fel kell vállalnia, hogy folytassa a munkát, amelyet Isten elkezdett és végez az életében.

A Krisztusban élő keresztény küzdelmében a kulcsfontosságú különbséget az jelenti, hogy ő már nem a győzelemért, hanem a győzelemből harcol. Mivel az üdvösséggel kapcsolatos helyzete megváltozott, és Isten visszavonhatatlan változást vitt véghez a szívében, többé nincs a bűn uralma alatt. Ezen érdemes egy pillanatra elgondolkodni: a bűn elveszítette uralmát. Most már elérhető a hívő számára a Szentlélek ereje; segítségére van a bűnnel folytatott mindennapos, folyamatos küzdelemben. Ezért tud olyan határozottan fogalmazni Pál, hogy a keresztények meghaltak, és új életre keltek Krisztusban. Ez a halál és feltámadás arra utal, hogy Jézusban örök üdvösséget nyertek.

Ennek fényében a hívőknek úgy kell tekinteniük magukat, hogy meghaltak a bűnnek (Róm 6,10–11). Ez azt jelenti, hogy emlékeztetjük magunkat arra, mit tett értünk és bennünk Krisztus, aztán minden helyzetet a benne elfoglalt helyünk igazsága alapján határozunk meg. Ha a keresztények halottnak tekintik magukat a bűn számára, azzal arra emlékeztetik magukat, hogy ők Isten véren vásárolt gyermekei. Ezután hagyják, hogy ez az igazság szabja meg naponkénti döntéseiket, miközben „megmaradnak” Jézusban hétköznapi életük során (Jn 15,5–8).

A megszentelődéshez a keresztényeknek állandóan Jézus tanításaira és a Szentlélekre kell hagyatkozniuk újra meg újra, és foglyul kell ejteniük „minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak” (2Kor 10,5). Ha így tesznek, azzal mindennapi cselekedeteiket, gondolataikat és viszonyulásaikat istentiszteletként felajánlják Istennek az ő dicsősége miatt. Többé nem adják át magukat régi vágyaiknak, amelyek a Krisztusban elnyert új életük előtt voltak bennük, hanem egyre inkább ráhangolódnak a Szentlélek munkájára, és így Jézushoz hasonlóbbá válnak családjuk, barátaik és munkatársaik számára.

Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele feltámadásának hasonlóságában is. Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. Mert meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, amely életet pedig él, azt az Istennek éli. Így azt tartsátok ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban! Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak. Tagjaitokat se állítsátok a gonoszság fegyvereiként a bűn szolgálatába, hanem álljatok Isten szolgálatába, mint akik a halálból életre keltetek, és tagjaitok az igazság fegyvereiként szolgáljanak Istennek. Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek.

RÓMA 6,1–14