Jon Foreman, aki a legnehezebb időszakban is meglovagolja a hullámokat. A Switchfoot frontembere nem csak zenekarával él meg viszonylag aktív hónapokat – folyamatos kapcsolattartás a hallgatóikkal, vagy éppen online élő koncert egy baseball stadionból –, hanem saját szóló karrierjét is egyengetve kiadta első nagylemezét is.
Az amerikai énekes-dalszerző azoknak a szenvedélyes előadóknak a táborát erősíti, akik együtt élnek, mozdulnak a zenével, ebben teljesedik ki az alkotói tehetségük, ez az ő ’életstílusuk’. Amíg volt erre lehetőség, csapatukkal az év nagy részét koncertekkel töltötték meg, amelyek – ahogy Jon mesél róluk – hihetetlen örömöt adtak számára is, mert ez által kapcsolódhat az emberekhez, és oszthatja meg velük mindazt, ami számára az életet jelenti.
Az elmúlt két évtizedben Jon-nak már volt néhány szóló énekesként kiadott kislemeze, illetve dala, de első igazi, saját, stúdióban készült nagylemeze csak most, február 12-én jelent meg. A ’Departures’ címet viselő korong 12 dalt ölel fel, témáját tekintve pedig úgy jellemezte, mint a „bizonytalan kérdések filmzenéje”. Ehhez jól illeszkedik a saját szerzemények alternatív/pop-rock kategóriájú, ambient jegyekkel díszített stílusa.
„A dalírást mindig biztonságos helynek éreztem, még ez alatt az egy év alatt is, amikor úgy tűnt, mintha minden más megváltozott volna. Úgy éreztem, hogy a világ nagy része fejjel lefelé és hátrafelé tart, de a gitáromat még mindig hangolja. Azt éreztem, hogy nem tudom megjavítani a világot, de hangolhatom a gitáromat, és írhatok egy másik dalt” – nyilatkozta az előkészületekkel kapcsolatban.
A leginkább saját élettapasztalatait, érzelmeit írásba és dallamokba foglaló dalszerző egészen a főiskola évekig ment vissza emlékezetében, hogy felidézzen néhány olyan fontos gondolatot, amelyek az ’Education’ megszületését segítették.
„Ez a dal visszavisz az iskolai éveimbe; eszembe jut mindaz, amit megtanultam, és olyan készségek, amelyeket ma is használok, de olyanok is, amelyeket nem tanultam meg, és ehhez végig kellett járnom egy nehéz utat. Azt gondolom, hogy a legnagyobb dolog, amit még ma is tanulok, hogy mit jelent a szeretet. Mit jelent valakit valóban szeretni, nem csak azért, amit érted tehet, vagy amit az életedbe hozhat, hanem hogy elkezded elveszíteni önmagad egy részét, beleadod a saját részedet a kapcsolatba. Függetlenül attól, hogy a másik milyen politikát, nemzeti eszmét követ, el kell jutnunk addig a pontig, hogy megtaláljuk annak a módját, hogyan szeressük egymást. Semmit sem lehet igazán megtanulni, amíg nem éljük.”
Az album felvételeinek rögzítéséhez vendég énekeseket is felkért, az egyik személy ’A Place Called Earth’-ben szereplő Lauren Daigle, akivel a földről való Menny utáni vágyakozásról, és az ott elképzelt jövőről énekelnek. Ez a balladaszerű szerzemény és a benne megfogalmazott vágyak jól összefoglalják a dalszerző elmúlt egy évének érzéseit. A másik vendég a Grammy-díjra is jelölt, ’Side By Side’-ban hallható énekes Madison Cunningham, akivel a helyes, Isten által alkotott és formált identitás témáját járják körbe.
A Switchfoot keresztényi hitelességet már nem egy esetben megkérdőjelezték olyan indokok miatt, hogy nem elég egyértelműek a dalszövegeik, vagy nem nyíltan Isten dicsőítéséről szólnak. Ezt a zenekar leginkább azzal magyarázza, hogy a csapat nem keresztény előadóként tünteti fel magát, de tagjai hitét gyakorló keresztények, és dalszövegeikben az így megélt élményeikről, tapasztalataikról, vagy éppen küzdelmeikről vallanak. Többször neki szegezték a frontembernek ezt a kérdést, melyre a következőképpen válaszolt:
„Krisztus nem a dalaimért jött el és halt meg, hanem értem. Igen, a dalaim az életem része, de a Szentírásból csak arra a következtetésre juthatok, hogy Istenünket sokkal jobban érdekli az, hogy miként bánok a szegényekkel, a megtörtekkel, az éhezőkkel, mint azok a személyes névmások, amelyeket énekelve használok. Hívő vagyok, sok dal erről a hitről szól. Az a kötelezettség, hogy ezt vagy azt mondom, nem hangzik annak a dicsőséges szabadságnak, amelyért Krisztus meghalt, hogy én megkaphassam. Minden dal dicsőítheti Istent, függetlenül attól, hogy kifejezetten említi-e a vallást és Jézus Krisztus nevét, vagy sem. Valójában ez minden olyan munkára vonatkozik, amelyet végzünk. A keresztények számára az a fontos, hogy mindent megtegyenek annak érdekében, hogy engedelmeskedjenek Isten elhívására az életükben, és így Isten eljövendő királyságát építsék.”
Ezekre a visszhangokra is reagálva Jon a szóló lemezével kapcsolatban kiemelte, hogy ez a kiadás sokkal „vallomásosabb”, mint a Switchfoot albumai. Míg utóbbiak olyanok, mint egy megafon, amely kihangosítja az üzenetet, addig a ’Departures’ hangja olyan, mint egy késő esti csendes beszélgetés egy baráttal. Ezért is kaptak helyet a sokkal személyesebb hangvételű szerzemények, mint a ’Jesus I Have My Doubts’ vagy éppen a ’Thanks Be To God’.
Az album során Jon több életszakaszát, benne felmerülő kérdéseket, Isten keresést, és azokra talált válaszokat is dalba önti. Ezek az őszinte elmélkedések – amelyeket ha végigkövetünk, egy igazi hitvallássá kerekednek ki – hozzák még közelebb a hallgatót a valósághoz, hogy nincs egyedül kétségeivel, és az Istenben megtalált reménységével.
Ezt a szóló-projektet ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék megismerni egy Grammy-díjas csapat frontemberének személyes gondolatait, a körülötte zajló dolgok által kiváltott emóciókat, vagy éppen csak kíváncsiak az extra tehetséggel megáldott énekes-dalszerző alkotásaira. Érdemes a közel egy órát a ’Departures’ megismerésére fordítani.
Tóth Szilvia
