A dicsőítők és a szabad lélek

Aki dicsőít, az a szabadságot éli meg, és ennélfogva jó, ha megtanul maga is szabadnak lenni. Az érzékenység egyik velejárója, hogy megvisel, ha rosszat, igaztalant vagy alaptalant mondanak neked, vagy rólad. Ez különösen akkor tud fájni, amikor nincs módod vagy lehetőséged megvédeni magad, az pedig, aki neked támad, nem veszi a fáradságot, hogy meggyőződjön állítása igazáról. Az ilyen helyzet nagyszerű lehetőséget kínál a megbocsátás gyakorlására.

Valakinek a frappáns megfogalmazása szerint a megbocsátás, olyan, mint egy börtön. Te vagy a börtönőr, és fogva tartod azt, akire neheztelsz, mert megbántott, ártott. A gond az, hogy a börtönőr is a börtönben van! Ezért kell a sérelmet kiengedni. A megbocsátás felejtéssel együtt kell, hogy járjon, mert Isten is így bocsát meg nekünk. Ez azt jelenti, hogy nem hozhatjuk már fel többé azt, amit így elengedtünk.

Egy másik veszélyes terület a túlérzékenység, mely önsajnálatba, önmagunk hibáztatásába, de akár megkeseredésbe is torkollhat. Egyiket sem szabad engedni, neki teret adni. Hamar meg kell bocsátani magunknak is, aztán bizakodóan, az Úrban bízva, aktívan kell menni tovább. Semminek nincs joga, hogy csüggedtté tegyen, és órák, napok, hónapok menjenek el úgy, hogy passzív vagyok, és esetleg az elszúrt dolgaim feletti bánkódással telik az értékes, és vissza nem hozható idő.

Úgy kell hozzáállnunk az élet lehangoló eseményeihez, mint Chris Falson a Wembleyben: I Walk by Faith (Hitben járok):

Lépéseimet a hit határozza meg, amely természeténél fogva: szabad, aktív és tiszta szívű. Legyünk nagyvonalúak, nekünk is sokat engedett el Jézus, tudjunk mi is könnyen megbocsátani, felejteni. Ne vonszoljunk magunkkal semmit – magunk miatt és a szolgálatunk miatt sem. Ha pedig kell, kérjünk segítséget, ne próbáljunk mindent egyedül megoldani. A belső szabadságot tanulni és szokni kell. Minél többször éljük át, annál jobban élvezzük. A szabadság valós és átélhető.

Ezt illusztrálva, Zinea Reese gyönyörű hangjával énekli Eddie James Freedom című számát, és megmutatja, hogy abban az egyházi kultúrában miként élik meg a belső szabadságot:

No more shackles, no more chains, no more bondage, I am free – Nincs több béklyó, nincsenek láncok, nincs kötelék, szabad vagyok. Ezt a Mester így hagyta örökül:

“Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.”

János 8,36

Pál apostol pedig így fogalmaz erről:

“Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.”

Galata 5,1

A szabad lelkű dicsőítő szabadságot ad tovább. Ez az a légkör, melyben mindenki jól érzi magát, aki közelebb akar kerülni Istenhez. Ez a Menny levegője.