Amikor Isten Fia 2000 évvel ezelőtt a földre jött, teljesen Isten és teljesen ember volt. Ezzel a valósággal együtt járt annak minden tapasztalata, hogy mit jelent embernek lenni. Ha van valaki, aki megérti, hogy min mész keresztül, az Jézus.
Mindannyian mondtuk már, vagy legalábbis gondoltuk: „Jézus nem értheti meg, hogy min megyek most keresztül. Elvégre neki soha nem kellett átélnie azt, amivel én most küzdök!”. Gyakran ezt a gondolatot a fizikai szenvedés, az egyedüllét érzése vagy egy bizonyos kísértés, próba vagy konfliktus váltja ki belőlünk. Bizonyos értelemben ezt a gondolatmenetet tovább rontja a Szentírás olyan olvasata, amely Jézus születésétől hirtelen haláláig és feltámadásáig ugrik, figyelmen kívül hagyva, hogy az evangéliumok nagy része Jézus életével – az Ő nagyon is emberi életével – foglalkozik.
Fizetésről fizetésre élni bárki számára igazi küzdelem lehet. Isten bizonyára nem értheti meg, milyen érzés éhesen és fázva aludni, ugye? Nos, Jézus, Isten Fia pontosan tudta, milyen érzés szegénynek lenni. Elvégre Ő hajléktalan volt, így azonosulni tud azokkal, akiknek nélkülözniük kell. „A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” (Lukács 9:58).
Nem baj, ha bevalljuk: Néhány nap, sőt talán a legtöbb nap nagyon fáradtak vagyunk. Jézus túlságosan is jól tudta, milyen érzés megtapasztalni a fáradtságot. Mindenhová gyalog ment. Meg kellett küzdenie azzal, hogy tanítványai azon vitatkoztak, ki a legnagyobb, és lemaradtak a leckékről, amelyeket tanítani próbált nekik. Nem is beszélve a vallási vezetőkről, akik a halálát tervezgették, miközben Ő nem tett mást, mint gyógyított, embereket támasztott fel a halálból és enni adott az éhezőknek. Jézus tudja, milyen az, amikor az ember fizikailag és érzelmileg kimerül.
Jézus jól ismerte az árulás fájdalmát. Nemcsak féltékeny vallási vezetők árulták el, hanem a hozzá közel állók is, még a saját családja is! „Amikor ezt meghallották a rokonai, odamentek, hogy megfogják őt, mivel azt mondták: megzavarodott.” (Márk 3:21). Egyik legközelebbi barátja, Péter elárulta Jézust azzal, hogy megtagadta, hogy ismeri Őt, és jól tudjuk, hogy a tizenkét tanítvány közül az egyik eladta Őt 30 ezüstpénzért.
Jézus tudta, milyen érzés megtapasztalni a szívfájdalmat és a bánatot. Az evangéliumokban többször is szerepel, hogy Jézus sír. Először Jeruzsálem állapota miatt: „Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta” (Lukács 19:41), másodszor pedig egy szeretett barát halála miatt: „Jézus sírt” (János 11:35). Szomorúságot okozott neki az is, hogy az emberiség elutasította Istent: „Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője.” (Ézsaiás 53:3).
Talán el tudod fogadni, hogy Jézus ismerte a gyászt és a kimerültséget, de amikor a kísértéssel való küzdelemről van szó, azt gondolod Jézus biztosan nem tudja átérezni. A Zsidókhoz írt levél írója azonban emlékeztet minket arra, hogy semmi sem állhatna távolabb az igazságtól. Bár Jézus soha nem követett el bűnt, mégis megkísértették. Ezért „mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.” (Zsidók 2:18).
Amikor a szenvedésünk értelmét keressük, azt az örökkévalóságnak ezen az oldalán nehéz lehet megtalálni, mert nem ismerhetjük a szuverén Isten minden célját. De van egy Megváltónk, aki pontosan tudta, milyen szenvedni. Ő vallotta meg tanítványainak lelki fájdalmát, mondván: „Szomorú az én lelkem mindhalálig” (Máté 26:38). És elviselte a fizikai fájdalmat is, amelyet a kereszthalála rendkívüli borzalma okozott.
Jézus tud azonosulni még azzal is, amikor úgy érezzük, hogy Isten elhagyott minket. Az Atya Istennek el kellett fordítania az arcát a Fiától, miközben Ő helyettünk bűnné vált a kereszten. „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Máté 27:46). Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy bár Jézus számára ez valóság volt, az, hogy Isten elhagyott, számunkra csak egy érzés. Az igazság az, hogy Ő azt mondta nekünk: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” (Zsidók 13:5).
Jézus tudja, milyen emberként élni. Ő is éhes volt. Szomjas volt. Aludt. Tanulnia kellett dolgokat. Szeretett. Örült. Dühös volt. Néha gondjai voltak. Imádkozott. Gyakorolta a hitet. Olvasta a Szentírást. Fájt neki, amikor látta egy másik ember betegségét. Sírt, amikor látta a halált. Milyen hatalmas vigasztalás tudni, hogy „nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett.” (Zsidók 4:15). Igen, Jézus tudja.
Forrás: Relevant
