Megváltó – Jézus egyedülálló volta

A Szentírás egyik legelgondolkodtatóbb jelenete Jézus és a római helytartó, Pilátus között játszódik. Pilátus feltette az élet egyik legfontosabb kérdését: „Mi az igazság?” (Jn 18,38) Milyen tragikus, hogy ezt éppen attól kérdezte, aki megtestesítette a választ, mégsem várta meg a feleletét! Bebizonyította, hogy a szándék felülírja a tartalmat: mielőtt az értelem bármiféle tartalmat befogadhatna, a szív szándéka már befolyásolja az észlelést (Mt 13,13).

Vajon nem így van ez sokszor velünk is? Emlékszem, hogy fiatalkoromban hányszor rettegtem az igazságtól a terhelő helyzetekben. Ahogyan Francis Thompson írta Az égi véreb című költeményében: „Futottam én Előle éjek és napok során; / futottam én Előle évek árkádján keresztül…” (Végh György fordítása – a szerk.) Talán megkérdezzük Jézust, miért ő az igazság, de valójában nem szánunk időt arra, hogy megvizsgáljuk, miért állította ezt magáról. A válasz olyan következményeket hordoz, amelyeket sokszor nem akarunk hallani. Ugyanakkor tény marad, hogy soha nem fogjuk megérteni, kik vagyunk, amíg meg nem értjük, kicsoda Jézus. Ő ezt az elképesztő kijelentést tette Pilátusnak: „Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.” (Jn 18,37)

János, aki személyesen és közelről ismerte Jézust, evangéliuma legelső fejezetében kijelenti, hogy Jézus nem csupán egyedülálló, de ő testesíti meg hiánytalanul az igazságot:

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.”

Jn 1,1–4

Az igazság elsősorban kijelentések tulajdona. A hitelesség az igazság megtestesülése. Jézus volt az Ige, és az Ige testté lett. Őbenne igazságban egyesült az Ige és a megtestesülés.

János azt mondja nekünk, hogy Jézus nem csupán Isten szavait hirdeti, hanem ő maga az Ige, aki Isten. „Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.” Érdemes elgondolkodni ezen a páratlan kijelentésen. Jézusban fonódik össze az igazságban megélt valóság minden szelete. James Stewart skót teológus úgy fogalmazott, hogy Jézusban „ellentétességek döbbenetes egyesülését” találjuk meg. Így írt erről:

Minden ember közül ő volt a legszelídebb és legalázatosabb, ám mégis: arról beszélt, hogy eljön az ég felhőin, Isten dicsőségében. Olyan szigorú és kemény volt, hogy a gonosz szellemek és démonok rémületükben felkiáltottak az ő jövetelekor, ám mégis: annyira jóindulatú, megnyerő és barátságos volt, hogy a gyerekek szerettek vele játszani, és az apróságok odabújtak a karjaiba. A falusi esküvő egyszerű vidámságában jelenléte olyan volt, mint maga a napfény. Senki nem volt még csak feleannyira sem olyan együttérző a bűnösökkel, mint ő, ám mégis: a bűnről senki sem mondott ki nála haragos lánggal jobban izzó szavakat. A megrepedt nádszálat nem törte el, egész élete maga volt a szeretet, ám mégis: egy alkalommal keményen megkérdezte a farizeusoktól, hogyan gondolták azt valaha is, hogy meg tudnak menekülni a pokolbeli kárhoztatástól. Álmok álmodója volt, és látások látója, ám mégis: a puszta, kemény realizmus tekintetében túltett még legerősebb realistáinkon is. Mindenki szolgája volt, még a tanítványok lábait is megmosta, ám mégis: ellentmondást nem tűrő tekintéllyel vonult be a templomba, és az árusok és pénzváltók hanyatt-homlok menekültek, csak hogy kijussanak az ő haragos rájuk támadása és a szemeiben égő, izzó tűz elől. Megmentett másokat, ám a végén saját magát nem mentette meg. Nincs a történelemben semmi, ami csak hasonló is lehetne ahhoz a kontraszthoz, amellyel az evangéliumokban szembesülünk. Jézus misztériuma egy isteni személy misztériuma.

Az ellentmondás olyan állítás vagy kijelentés, amely tagad egy másik kijelentést vagy önmagát, és logikailag abszurd. Az ellentétesség azonban egy dolog két oldalát egyensúlyban és feszültségben tartja anélkül, hogy bármelyiknek a logikai egyezését megszegné. A szelídség és a tekintély két véglete például nem mond ellent egymásnak. Mindkettő kiváló a maga nemében, és ha tökéletesen sikerül vegyíteni őket, az igazságot testesítik meg. A Jézusban megjelenő ellentétekben láthatjuk, hogyan mutatja be nekünk a választ az összes olyan feszültségre, amelyet saját magunkban érzünk. Az ő lénye és testet öltése egyedülálló.

Milyen tekintetben annyira egyedülálló Jézus, hogy magának követelje a szívünket? Sok oka van ennek, de hadd említsek négyet:

1. Az ember állapotáról adott jellemzése

„Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások.”

Mt 15,19

Malcolm Muggeridge bölcsen azt mondta: „Nincs még egy valóság, amelyet oly könnyen lehetne igazolni tapasztalati úton, mint az ember romlottságát, az értelem mégsem tanúsít ilyen erős ellenállást egyetlen ténnyel szemben sem.” Találó! Ráadásul minél hevesebben szállunk vitába vele, annál inkább bizonyítjuk az igazát.

2014-ben ott voltam a futball-világbajnokságon Brazíliában. Voltak ott szurkolók a világ minden tájáról; egyesek egészen közel ültek a pályához, másoknak a lelátó legfelső karéján jutott hely. De senki nem volt olyan közel a játékosokhoz, mint az a körülbelül száz keménykötésű ember, aki a pálya szélén állt körben. Ironikus módon azonban ők nem látták a meccset. Háttal álltak, és egyetlen feladatuk az volt, hogy figyeljék a szurkolókat, és akadályozzák meg az esetleges rendbontást vagy erőszakos viselkedést. Azért voltak ott, hogy óvják a játékosokat. A lelátókon voltak még biztonsági emberek, akiknek egymástól kellett megóvniuk a nézőket. A pályán pedig mezbe bújt bírók tartózkodtak, akik a játékosokat igyekeztek visszatartani a szabályok megszegésétől – akár olyasmitől is, hogy kiharapjanak egy darabot az ellenfél egyik játékosának a vállából! (Bizony, ez tényleg megtörtént, és a vétkes az volt, akit sokan a világ legjobb focistájának tartottak.) Később kiderült, hogy a szervezet vezető hivatalnokait megvesztegették. Őket senki sem figyelte. Az emberi bűn álnoksága egészen döbbenetes.

Az ember büszkeségre és függetlenségre hajlik; ez alól senki sem kivétel. G. K. Chestertontól egyszer levélben megkérdezték: „Mi a baj a világgal?” Ő így válaszolt: „Én. Őszinte híve: G. K. Chesterton.” Elég egy pillantást vetni világunkra, hogy lássuk, mennyire elvesztette irányítását. A szív megszelídítését célzó erőfeszítéseink, a törvények, az oktatás mit sem változtatott azon, milyen szörnyűségeket követünk el saját magunk és egymás ellen. A szív lázad Isten ellen, lázadása pedig szembehelyezi szívünket saját magunkkal és embertársainkkal is (Mt 9,3–5; 12,33–35; Mk 7,21; Jn 12,40).

2. Jézusnak a gyógyírról való gondoskodása

A gyógyír teljes mértékben egyedülálló, és cseppet sem olcsó. Ez ugyanis a kereszt. Isten bocsánatának kegyelmessége páratlanul igaz. Minden más vallásban, akár panteista, akár monoteista vallásról beszélünk, a híveknek ki kell érdemelniük az üdvösséget. Vagy a karma révén fizet az ember, vagy úgy, hogy mérlegre kerül a halál kapujában. Egyedül Jézus mondja azt, hogy a bűnbocsánat ajándék. Isten kegyelme adja. Ha úgy döntünk, hogy elfogadjuk az ajándékot, megváltozik a szívünk. Amikor Jézus saját áldozatával fizetett, az igazságosság és az irgalom lenyűgöző fenségben egyesült. Igen, egyetlen hely van a világon, ahol a törvény és a szeretet, az igazságosság és a megbocsátás egyetlen személyben öltött testet. Ez pedig a golgotai kereszt. Jézus Krisztus azért mondta magáról, hogy ő az út, az igazság és az élet, mert valójában ő az abszolút igazság. Legfőbb betegségünk a bűn. Legfőbb szükségünk pedig az, hogy Megváltónk legyen. Ő életében tökéletes volt, a halált pedig a távolról sem tökéletes emberiségért vállalta. Ámulatra indít az igazság.

2014 májusában Kevin Durant, az NBA kosárlabdasztárja emlékezetes beszédet tartott, amikor átvette a legértékesebb játékosnak járó kitüntetést. Azt mondta: „Egyvalaki van csak, aki megérdemli ezt a díjat, ő pedig az édesanyám, aki valójában a legértékesebb játékos.” A média szerint senki nem mondott még ennél nagyszerűbb beszédet díjátadón. Vonatkoztassuk ezt a keresztre! Jézus becserélte a díjat, átadta az elismerést. Ő volt a legtisztább és legértékesebb ember. Tisztaságát átadta nekünk. Értékességünket áldozatával bizonyította.

3. Jézus saját életének a tisztasága

Poncius Pilátus nem talált semmi hibát Jézusban (Lk 23,4). A lator a kereszten azt mondta:

„Mi ugyan jogosan [vagyunk ítélet alatt], mert cselekedeteink méltó büntetését vesszük, de ő semmi rosszat nem cselekedett.”

Lk 23,41

„Hibátlan és szeplőtelen báránynak” nevezik (1Pt 1,19). Jézus egyedülálló. Tökéletes élete bennüket is betakarhat. Senki, aki isteni lénynek vagy prófétának nevezte magát, nem állította magáról, hogy tiszta, és nem is mutatkozott annak. Egyedül Jézus az, aki hibátlan.

4. Jézus feltámadása a halálból

Ez az esemény a leglényegesebb és legkritikusabb részlet Jézus Isten voltának a szemléltetésében. Søren Kierkegaard dán filozófus azt mondta:

„Az életet csak hátratekintve lehet megérteni, de élni előre nézve kell.”

Az élet „végének” vagy „céljának” kell meghatároznia az odáig vezető utazást. A végzet és a végcél szabják meg a választott utat. A feltámadás nélkül két valóságtól nem menekülhetünk: minden földi kapcsolat véglegességétől – a reménység elvesztésétől –, illetve a végső igazságszolgáltatás lehetetlenségétől, vagyis a törvény gyengeségétől. A keresztény hitben Jézus feltámadása egyaránt ígér reményt és igazságszolgáltatást. Már ez alapján is tudatosulnia kellene bennünk, mennyire fontos az ő kegyelme, amikor hozzá fordulunk bocsánatért.

Arra rendeltettünk, hogy örökké éljünk egy soha meg nem szűnő kapcsolatban. A szeretet rendelkezik örök kifejeződésével. A törvény követelései elégtételt kaptak, a halál vereséget szenvedett. A kegyelem és az igazság összetalálkozott. Ezért küldte Jézus a reménység üzenetét kifejezetten Péternek, aki korábban megtagadta őt.

A feltámadás jelentősége mindent felülmúlva igazolja Jézus Isten voltát. Ennek megcáfolásához a korai szkeptikusoknak nem kellett volna mást tenniük, csupán felmutatni a testét. Az a kijelentése, hogy halála után testben újra fel fog támadni, igazán kézzelfogható ígéret volt. Két igazán kíváncsi és szkeptikus elme is meghajolt a feltámadott Jézus úr volta előtt: a tarzuszi Saul és Tamás, Jézus kétkedő tanítványa. Tamás azt mondta, nem hisz addig, amíg meg nem érintheti Jézus sebeit. Tarzuszi Saul pedig üldözte az egyházat. Ott állt, amikor Istvánt halálra kövezte a zsidó vezetőkből álló, felbőszült tömeg. Saul élete gyökeresen megváltozott, miután találkozott a feltámadt Jézussal, és ennek köszönhetően megváltozott az egész történelem. Tarzuszi Saul – másik nevén Pál – nyugat felé indult, Tamás apostol pedig kelet felé. Mindketten készek voltak az életükkel fizetni, mert az életet a feltámadás reménysége határozta meg a számukra. Ma azért vannak gyülekezetek a világ keleti és nyugati felén is, mert ezek az emberek kapcsolatba kerültek Isten feltámadott Fiával.

A keresztény üzenetet így foglalhatjuk össze: a legfőbb erkölcs a szeretet. Ahol megvalósul a szeretet, ott szabadságnak kell lennie. Ahol szabadság van, ott mindig lesz lehetőség a bűnre. Ahol bűn van, ott szükség van Megváltóra. Ahol Megváltó van, ott él a megváltás reménysége. Egyedül a zsidó-keresztény világképben jut teljes kifejeződésre és talál választ ez a sorozat. Dióhéjban ez az egész evangélium története, és egyedülállóan igaz Jézus Krisztus üzenetére.

Tudjuk, hogy minden kérdés mögött ott van egy kérdező. Isten Igéjében azt látjuk, hogy a végső válasz mögött is ott van egy személy – magának Istennek a szava, aki „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Minden emberi szív Szabadítóért, Bajnokért és személyes Megváltóért kiált; ő a válasz erre. Jézus a sorsunk végső reménye. Senki nem tudja közel sem úgy betölteni legfőbb szükségünket és legnagyobb vágyakozásunkat, mint ő. Jézus mindenkit arra hív, hogy ismerje meg őt, és találja meg a legtökéletesebb szabadságot.

Ravi Zacharias