Az amerikai énekes-dalszerző azoknak a szenvedélyes előadóknak a táborát erősíti, akik együtt élnek, mozdulnak a zenével, ebben teljesedik ki az alkotói tehetségük, ez az ő ’életstílusuk’. Amíg volt erre lehetőség, csapatukkal az év nagy részét koncertekkel töltötték meg, amelyek – ahogy Jon mesél róluk – hihetetlen örömöt adtak számára is, mert ez által kapcsolódhat az emberekhez, és oszthatja meg velük mindazt, ami számára az életet jelenti.

Jon Foreman - Departures
Jon Foreman – Departures

Az elmúlt két évtizedben Jon-nak már volt néhány szóló énekesként kiadott kislemeze, illetve dala, de első igazi, saját, stúdióban készült nagylemeze csak most, február 12-én jelent meg. A ’Departures’ címet viselő korong 12 dalt ölel fel, témáját tekintve pedig úgy jellemezte, mint a „bizonytalan kérdések filmzenéje”. Ehhez jól illeszkedik a saját szerzemények alternatív/pop-rock kategóriájú, ambient jegyekkel díszített stílusa.

A dalírást mindig biztonságos helynek éreztem, még ez alatt az egy év alatt is, amikor úgy tűnt, mintha minden más megváltozott volna. Úgy éreztem, hogy a világ nagy része fejjel lefelé és hátrafelé tart, de a gitáromat még mindig hangolja. Azt éreztem, hogy nem tudom megjavítani a világot, de hangolhatom a gitáromat, és írhatok egy másik dalt” – nyilatkozta az előkészületekkel kapcsolatban.

A leginkább saját élettapasztalatait, érzelmeit írásba és dallamokba foglaló dalszerző egészen a főiskola évekig ment vissza emlékezetében, hogy felidézzen néhány olyan fontos gondolatot, amelyek az ’Education’ megszületését segítették.

Ez a dal visszavisz az iskolai éveimbe; eszembe jut mindaz, amit megtanultam, és olyan készségek, amelyeket ma is használok, de olyanok is, amelyeket nem tanultam meg, és ehhez végig kellett járnom egy nehéz utat. Azt gondolom, hogy a legnagyobb dolog, amit még ma is tanulok, hogy mit jelent a szeretet. Mit jelent valakit valóban szeretni, nem csak azért, amit érted tehet, vagy amit az életedbe hozhat, hanem hogy elkezded elveszíteni önmagad egy részét, beleadod a saját részedet a kapcsolatba. Függetlenül attól, hogy a másik milyen politikát, nemzeti eszmét követ, el kell jutnunk addig a pontig, hogy megtaláljuk annak a módját, hogyan szeressük egymást. Semmit sem lehet igazán megtanulni, amíg nem éljük.”

Az album felvételeinek rögzítéséhez vendég énekeseket is felkért, az egyik személy ’A Place Called Earth’-ben szereplő Lauren Daigle, akivel a földről való Menny utáni vágyakozásról, és az ott elképzelt jövőről énekelnek. Ez a balladaszerű szerzemény és a benne megfogalmazott vágyak jól összefoglalják a dalszerző elmúlt egy évének érzéseit. A másik vendég a Grammy-díjra is jelölt, ’Side By Side’-ban hallható énekes Madison Cunningham, akivel a helyes, Isten által alkotott és formált identitás témáját járják körbe.

A Switchfoot keresztényi hitelességet már nem egy esetben megkérdőjelezték olyan indokok miatt, hogy nem elég egyértelműek a dalszövegeik, vagy nem nyíltan Isten dicsőítéséről szólnak. Ezt a zenekar leginkább azzal magyarázza, hogy a csapat nem keresztény előadóként tünteti fel magát, de tagjai hitét gyakorló keresztények, és dalszövegeikben az így megélt élményeikről, tapasztalataikról, vagy éppen küzdelmeikről vallanak. Többször neki szegezték a frontembernek ezt a kérdést, melyre a következőképpen válaszolt:

Krisztus nem a dalaimért jött el és halt meg, hanem értem. Igen, a dalaim az életem része, de a Szentírásból csak arra a következtetésre juthatok, hogy Istenünket sokkal jobban érdekli az, hogy miként bánok a szegényekkel, a megtörtekkel, az éhezőkkel, mint azok a személyes névmások, amelyeket énekelve használok. Hívő vagyok, sok dal erről a hitről szól. Az a kötelezettség, hogy ezt vagy azt mondom, nem hangzik annak a dicsőséges szabadságnak, amelyért Krisztus meghalt, hogy én megkaphassam. Minden dal dicsőítheti Istent, függetlenül attól, hogy kifejezetten említi-e a vallást és Jézus Krisztus nevét, vagy sem. Valójában ez minden olyan munkára vonatkozik, amelyet végzünk. A keresztények számára az a fontos, hogy mindent megtegyenek annak érdekében, hogy engedelmeskedjenek Isten elhívására az életükben, és így Isten eljövendő királyságát építsék.

Ezekre a visszhangokra is reagálva Jon a szóló lemezével kapcsolatban kiemelte, hogy ez a kiadás sokkal „vallomásosabb”, mint a Switchfoot albumai. Míg utóbbiak olyanok, mint egy megafon, amely kihangosítja az üzenetet, addig a ’Departures’ hangja olyan, mint egy késő esti csendes beszélgetés egy baráttal. Ezért is kaptak helyet a sokkal személyesebb hangvételű szerzemények, mint a ’Jesus I Have My Doubts’ vagy éppen a ’Thanks Be To God’.

Az album során Jon több életszakaszát, benne felmerülő kérdéseket, Isten keresést, és azokra talált válaszokat is dalba önti. Ezek az őszinte elmélkedések – amelyeket ha végigkövetünk, egy igazi hitvallássá kerekednek ki – hozzák még közelebb a hallgatót a valósághoz, hogy nincs egyedül kétségeivel, és az Istenben megtalált reménységével.

Ezt a szóló-projektet ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék megismerni egy Grammy-díjas csapat frontemberének személyes gondolatait, a körülötte zajló dolgok által kiváltott emóciókat, vagy éppen csak kíváncsiak az extra tehetséggel megáldott énekes-dalszerző alkotásaira. Érdemes a közel egy órát a ’Departures’ megismerésére fordítani.

Tóth Szilvia

Szólj hozzá te is!