A jó emberek sokszor szerények, ezért első pillantásra nem látszik, hogy milyen sokan is vannak. Illés próféta elkeseredetten mondta, hogy csak egyedül van, aki ragaszkodik az Örökkévalóhoz, ám közölték vele, hogy még hétezren vannak, akik nem hódoltak be a bálványkultusznak. Az Ez az a nap! találkozók arra is jók, hogy a résztvevők láthassák, hány ezer társuk ugyanúgy szereti dicsérni Jézust, s milyen sok odaadó, lelkes hívő van még rajtuk kívül. 

Szerte az országban százak és százak építik, szépítik naponta Isten országát. Ott van bennük egy belső hajtóerő, hogy (viszont)szeressék Jézust, és gyakorlati módon megéljék szeretetüket a körülöttük élő emberek felé. Amikor közelebbről megismersz valakit, akiben mozog ez az intenzitás, akkor rácsodálkozol, mennyire értékes életet él.  

Pál apostol azt mondta, hogy nem tudja nem hirdetni az evangéliumot, mert belső késztetés küldi újra és újra. Ilyen energia mozgatja például az imádkozókat. Azt majd odaát fogjuk megtudni, hogy ki, mikor, kiért vagy miért imádkozott, de óriási szerepük van abban, hogy ez az ország átvészelt annyi nehéz időt, és ennyi élet és kreativitás hat bennünk és köztünk. Van, aki a legkülönböző szintű vezetőkért imádkozik, s van, aki a hajléktalanokért. Van, aki a jó térnyeréséért, s van, aki, a rossz visszaszorulásáért. Volt egyszer egy Pest közeli párezres településen egy kis felekezethez tartozó idősebb férfi. Járni már alig tudott, de imádkozni azt nagyon is. Lecsúszott az ágya mellé, és térden állva fohászkodott. Családtagokért, szomszédokért, és aki csak eszébe jutott – órákon át. Más valaki szeretné menteni embertársait, és ahol csak lehet, elmondja az Evangéliumot. Nem erőltetve, de minden lehetőséggel élve. Megint másnak az egység a szívügye. Amerre jár, kimutatja a szeretetét a legkülönfélébb közösségek vezetői, tagjai felé. Keresi a lehetőséget, hogy hol lehetne értelmesen, hatékonyan összefogni a 133. Zsoltár jegyében. 

Az a jó, ha mindenki azt teszi, ami el lett ültetve a szívében – csak tegye. A megsértődés, meg nem bocsátás azt szeretné elérni, hogy kiszálljunk a meccsből, de ezt nem szabad hagyni. Semmilyen bántásnak, rossz példának nincs joga túl sokáig hatnia bennem, mert akkor lelassulok, s jó, ha nem állok meg. Megbocsátani, felejteni, menni tovább. Emberi gyengeség nem szegheti kedvem, mások gyarlósága, bűne (nekem is van) ne botránkoztasson meg. Mindenből lehet tanulni, csak figyeljünk arra, hogy aktívak maradjunk.

Ha pánikbetegek lennénk, vagy nagyon fárasztó időszak után vagyunk, akkor az aktivitás belülre kerül: bízni és remélni Isten helyreállító jóságában. Aztán, ahogy erősödünk, egyre inkább felvesszük a tempót, s most már okosabban, erőnket jobban beosztva folytatjuk utunkat.

Az is aktivitás, amikor tűrünk, elviselünk, jóval viszonozzuk a rosszat, áldjuk azt, aki gonoszt mond rólunk.

Az Ige hallatlanul színes tárháza a külső vagy belső tevékenységeknek. A lényeg: az aktivitás.

Sokféleképpen mehetnek előre a dolgok, az aktivitás, mint hozzáállás pedig tanulható magatartás. Tanulunk, fejlődünk, okosabbak leszünk, de mindig szeretnénk előbbre jutni, vagy másokat előbbre juttatni, mert annak is megvan a maga szépsége. Lelassulhatunk, de a meghátrálás, vagy megfutamodás szóba se jön. A cél előttünk van, és Isten a maga személyre szabott jóságával el is fog juttatni oda. Csak ott kell maradnia közelében. Jóban, rosszban. Ez a hűség aktivitása. A legszebb identitás.