Ez az a nap! külföldön – A baráti Szlovákia
Baráti, barátságos, barátkozós, barátként viselkedő. Ilyenek a szlovák kapcsolataink, és bizony ideje, hogy felülírjuk valami jóval a történelmünket.
Baráti, barátságos, barátkozós, barátként viselkedő. Ilyenek a szlovák kapcsolataink, és bizony ideje, hogy felülírjuk valami jóval a történelmünket.
Mindhárom szlovákiai nagy dicsőítő csapattal kimondottan jó a kapcsolatunk, sokszor mentünk hozzájuk, és ők is gyakran jártak nálunk.
Egyikük 5000 fős sátorozós zenei hetet tart a csodaszép Tátrában, együttesük pedig folyamatosan járja az országot. Vezetője több mint 100 dicsőítő éneket írt már eddig, egy energikus, mégis szerény dicsőítésvezető. Ama ritka emberek közé tartozik, aki mikor beszél, hallod a hangjában a szeretetet.
A másik csapat különleges alakulat. Együttes, közösség és mozgalom egyaránt. Egy-egy turnéjukat 25 ezren is megnézik. Az egész országra hatással vannak, konferenciájuk egy helyi Passion, ahol komoly tanítók és pásztorok találkoznak. Aztán ott van az egy hétvégés rendezvény, ahova magyarokat is meghívtak már.
Egy barátunk szokta kérdezni: „Ittál már egy kávét vele?” Igen, innen indulnak a baráti kapcsolatok, időt tölteni egymással, mint Jézus és a tanítványai. Ittunk már kávét velük, bowlingoztunk, ettünk édességet ott, ettünk édességet itt, megosztjuk egymással a kapcsolatainkat, erőforrásainkat, technikánkat. Ha bármi kérdésük, problémájuk támad, bennünket keresnek meg, nyílt, őszinte a kapcsolatunk. Ők hárman pedig jóban vannak egymással, nincs versengés, rivalizálás.
Érdekesség még, hogy a vezetők között sok a fiatal. Egyszer találkoztunk valakivel, aki 23 évesen évek óta szervezett egy 70 ezer eurós rendezvényt. Azt mondta – amikor kávéztunk -, hogy lassan egy fiatalabbnak kellene átadnia a találkozót.
Örülnek nekünk, és nagyon készülnek a stadionra. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a rendezvény nemcsak miénk, magyaroké. Szlovák barátainknak is itt a helye, és ha az Úr is úgy akarja, akkor többezren fognak együtt dicsőíteni velünk és több tucat más nemzet képviselőivel.