Előfordul, hogy egy régen megtörtént bűn emléke váratlanul újra felszínre tör. Egy gondolat elég ahhoz, hogy ismét átéljük a szégyent, amelyről azt hittük, már magunk mögött hagytuk. Bár tudjuk, hogy bűneinket megvallottuk Istennek és Ő megbocsátott, mégis úgy érezhetjük, mintha semmi sem változott volna. Mintha újra ugyanott állnánk, ahol egykor elbuktunk.

Sok hívő számára ismerős ez a küzdelem. Isten megbocsátott, de a szívünk nehezen engedi el azt, amit Ő már elengedett. A Sátán pedig örömmel használja fel a múlt emlékeit arra, hogy kétségbe vonja Isten kegyelmét, és eltávolítson bennünket a vele való közösségtől. Fontos, hogy ilyenkor érzéseink helyett Isten kijelentett igéjére hallgassunk. Az apostol így ír: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,9)

Ebben az egyetlen versben olyan bizonyosság rejlik, amely megtarthat bennünket a vádaskodás idején. Isten nem azért bocsát meg, mert mi eléggé megbántuk a bűnünket, vagy mert elég hosszú ideig gyötört bennünket a lelkiismeret. Azért bocsát meg, mert hű önmagához és az ígéretéhez. Amit kimondott, azt be is teljesíti. Ha valaki őszintén megvallja a bűnét, Isten valóban megbocsát neki.

A probléma gyakran ott kezdődik, hogy ezt könnyebb kimondani, mint elhinni. A vádló hang újra és újra azt suttogja: „Biztosan nem lehetett ekkora bűnt megbocsátani.” Vagy: „Ha Isten valóban megbocsátott volna, nem éreznéd még mindig ezt a szégyent.” Ezek azonban nem Isten szavai.

A Szentlélek meggyőz a bűnről, hogy Krisztushoz vezessen. A vádló viszont a már megbocsátott bűnt is újra elénk hozza, hogy elválasszon Istentől. A kettő között óriási a különbség. Isten azért mutat rá a bűnre, hogy meggyógyítson, a Sátán pedig azért emlékeztet rá, hogy reménytelenségbe taszítson.

Amikor Isten megbocsát, nem csupán eltörli a bűnt. Az Írás szerint meg is tisztít. Ez azt jelenti, hogy helyreállítja a vele való kapcsolatunkat. Nem úgy tekint ránk, mint akik örökké a múlt hibáinak bélyegét viselik, hanem mint akiket Krisztus vére megtisztított. Az Ószövetség prófétái és az Újszövetség apostolai egyaránt arról tesznek bizonyságot, hogy Isten nem tartogatja a megbocsátott bűnöket egy későbbi számonkérésre. Ahogy Jeremiás könyvében olvassuk: „megbocsátom bűneiket, és vétkeikről többé nem emlékezem meg” (Jer 31,34).

Amikor a múlt újra vádolni kezd, nem önmagunkat kell mentegetnünk. Nem azt kell bizonygatnunk, hogy már eléggé megbántuk vagy hogy azóta megváltoztunk. Elég Krisztusra tekintenünk. Ő a mi közbenjárónk, aki tökéletesen elvégezte a megváltás művét, és aki ma is közbenjár értünk az Atyánál. Ahogyan a Zsidókhoz írt levél mondja: „Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük.” (Zsid 7,25)

Ha egy régi bűn emléke ismét rád nehezedik, akkor tekints arra, amit Isten mond. Ha a bűnödet megvallottad előtte, akkor Ő megbocsátott. Ha megbocsátott, meg is tisztított. Ha megtisztított, akkor helyreállította a vele való kapcsolatodat.