Jézus szolgálata során tanított Isten országáról. Prédikált erről az országról tömegeknek, kis csoportoknak és egyéneknek is, például Nikodémusnak. Nikodémus a héber Szentírás tanítója volt, és bizonyára megdöbbent, amikor Jézus közölte vele: „…ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát.” (Jn 3,3)

Nikodémus a zsidó törvény többi tanítójához hasonlóan arra számíthatott, hogy a zsidó Messiás eljön, és nagyon is erőteljesen és láthatóan hozza létre országát. Ahogyan színre lépett Nagy Sándor, majd Julius Caesar, és erőszakkal felállította birodalmát, a zsidó nép egy olyan messiást várt, aki tekintélyt parancsoló hatalommal éleszti majd újjá a zsidó királyságot. Amikor azonban eljött Jézus, a valódi Messiás, nem vasököllel uralkodott; nem zúzta össze ellenségeit; azért jött, hogy alázatosan szolgáljon, és odaadja életét másokért (Mk 10,45). Első eljövetelekor Jézus megalapozta tekintélyét az emberek fölött – csakhogy nem külsőleg, hanem belül, a szívükben (Mt 9,8; Mk 1,27; Lk 4,36).

Ez a tekintély abszolút. A keresztény ember tehát végső soron nem a császárhoz vagy Rómához hű, és nem is bármelyik királyhoz vagy országhoz (Mk 12,17); a keresztény Jézusnak fogad hűséget, és az ő örök országának lesz a polgára (Fil 3,20). Krisztus követői ezért tehát újjászületnek – nem valamiféle földi ország polgáraiként, hanem mint keresztények, akik megszülettek Krisztussal, és beleszülettek az ő országába.

Hogyan megy végbe ez az újjászületés? Hogyan alapozza meg tekintélyét Jézus a szívünkben? A világ országaitól eltérően Jézus jelenleg nem hadsereggel vagy erővel hozza létre uralmát, hanem szeretettel. Az ő országa nem ebből a világból való (Jn 18,36). „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert Isten nem azért küldte az ő Fiát a világra, hogy elítélje a világot, hanem hogy megmentse a világot általa.” (3,16–17) Ha az ember a Szentlélek segítségével meglátja saját bűnét és azt, hogy Megváltóra van szüksége; ha meglátja, kicsoda Jézus, és felismeri, mekkora áldozatot hozott, és milyen mélységes a szeretete, akkor „rabul ejti” őt Krisztus szeretete és szépsége. Amikor követői látják, milyen mélységesen szerette Isten övéit Krisztusban, akkor iránta való vágyukból fakadóan ők is arra fognak vágyni, hogy alávessék magukat uralmának. Ez a megtapasztalás az üdvösség, az újjászületés.