Kegyelme örökkévaló

Ezután négy konkrét történettel szemlélteti Istennek ezt az örökkévaló kegyelmét. Az első történet egy a pusztában vándorló csapatról szól, amelynek tagjai éhségükben elepedtek. Aztán (és ez a négy történet közös nevezője) az Úrhoz kiáltottak (107,6.13.19.28).

Az Úr válaszolt nekik, a pusztából egy városba vezette őket, ahol csillapíthatták éhségüket (107,6–7). A második csoport az idegen elnyomók rabigája alatt sínylődött. Az Úrhoz kiáltottak, és ő megszabadította őket (107,13–14).

A harmadik csoport sorvasztó betegség büntetésétől szenvedett, de amikor az Úrhoz kiáltottak, ő irgalmasan fordult feléjük (107,19–20). A negyedik csoportot alkotók a tenger hatalmától rettegtek, mert életük veszélybe került. Ők is az Úrhoz kiáltottak, és a vihar elcsitult (107,28–29).

Nemcsak azt látjuk, hogy az egyes jelenetekben valaki az Úrhoz kiált, és így az Úr irgalmából megszabadul, hanem mindegyikben látjuk azt is, hogy milyen válaszreakciónak kell ezt követnie: „Adjanak hálát az Úrnak kegyelméért és az emberek fiaival tett csodáiért.” (107,8.15.21.31)

Ennek az irgalomnak a legfőbb megnyilvánulása az volt, amikor Isten elküldte Jézust, aki vállalta a halált népe helyett. Erre az örökkévaló szeretetre csak végtelen hálával lehet reagálni.