Döbbenetes, de ez a Példabeszédek 28,27 megerősíti, hogy az adakozás nem szegénységhez vezet, hanem inkább gondoskodik arról, hogy általa az adakozó végül „nem szenved szükséget”.

Isten bölcsessége ellenkezik az emberi bölcsességgel, amely sokszor a felhalmozást részesíti előnyben az elegendő források biztosításának egyedüli módjaként. Az Úr megáldja azt, aki nagylelkűen él; azt viszont megátkozza, aki mellőzi a szegényt.

A Példabeszédek bölcsessége a názáreti Jézusban teljesedik be, aki szolgálata kezdetén kijelentette: „Az Úr Lelke van énrajtam, aki felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem…” (Lk 4,18) Jézus példát mutatott a hívőknek a nagylelkű életre, és megadja nekik azt is, hogy nagylelkűen tudják hirdetni az evangéliumot, ami a valódi lelki gazdagság.

Pál így írt: „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8,9) Ha az emberek elhiszik a jó hírt, hogy Krisztus mindenről lemondott értük azért, hogy az örököstársai lehessenek, és vele együtt mindent megnyerjenek, akkor képesek lesznek kevésbé ragaszkodni javaikhoz, és könnyebben adnak másoknak.

Aki ad a szegénynek, az nem szenved szükséget, aki azonban elfordítja róla szemét, megsokasodik rajta az átok.

PÉLDABESZÉDEK 28,27