A menny Isten központi lakóhelye. Isten mindenütt jelen van, de a menny az a különleges hely, ahonnan uralkodik a mindenségen, és ott áll a trónja (1Kir 22,19). Amikor Isten gyermekei meghalnak, azonnal a mennybe kerülnek, hogy Krisztussal legyenek (Lk 23,43). Ha viszont gondosan olvassuk a Szentírást, megállapíthatjuk, hogy egy napon Isten végleg átköltözteti a mennyet az újjáformált földre, és attól fogva az lesz az „örökre szóló menny”, és újra olyan harmóniában élhetünk vele, mint az Éden kertjében a bűneset előtt, sőt, még sokkal inkább.

Általában úgy szoktuk gondolni, hogy a halál után a mennybe jutunk, hogy Istennel éljünk az ő lakóhelyén. Valóban ez történik Krisztus követőivel, amikor meghalnak (2Kor 5,8). A végső ígéret szerint azonban Isten jön majd el, hogy együtt éljen velünk a mi lakóhelyünkön. Azt mondja az új földről: „Íme, az Isten sátra az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük…” (Jel 21,3) Ebben az egy versben háromszor olvassuk azt, hogy Isten „velünk” fog lakozni. A végső menny az új földön már nem arról szól, hogy „mi leszünk Istennel”, hanem arról, hogy „Isten velünk”.

Isten trónja most a jelenlegi mennyben van, de amikor Isten leszáll, hogy az új földön éljen, „az Isten és a Bárány trónja” ott lesz városában (22,2–3). Ahol Isten trónja áll, ott van az ő központi lakóhelye, a menny. Az új föld tehát a szó szoros értelmében „földre szállt mennyország” lesz.

Egészen új világ

Isten a saját dicsőségére és a mi javunkra teremtette a fizikai világot. Az emberiség azonban fellázadt, így a világmindenség bűnünk terhe alá került. Csakhogy Istent nem érte váratlanul az, hogy Ádámot és Évát becsapta a kígyó. Már készen állt a terve az emberiség megváltására – és arra, hogy helyreállítsa a teremtett világot, örökre megmentve azt a bűntől, a romlottságtól és a haláltól. Ahogyan Isten megígéri, hogy megújítja az emberiséget, azt is megígéri, hogy magát a földet is megújítja.

„Mert íme, új egeket és új földet teremtek…” (Ézs 65,17)

„Mert ahogyan fennmarad előttem az új ég és az új föld, amelyet alkotok – így szól az Úr –, úgy maradnak fenn utódaitok és nevetek is.” (Ézs 66,22)

„De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakozik.” (2Pt 3,13)

„És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt…” (Jel 21,1)

Képzeljük csak el, milyen örömmel tölthette el Jézus tanítványait, amikor azt mondta nekik: „…ti, akik követtetek engem, az újjáteremtett világban, amikor majd az Emberfia dicső királyi trónjára ül, ti is tizenkét királyi trónra ültök, és ítélitek Izráel tizenkét nemzetségét”! (Mt 19,28; utólagos kiemelés.)

Krisztus nem a világ elpusztításáról vagy elhagyásáról beszélt, hanem „újjáteremtett világról”. Isten arra szánta az embereket, hogy a földön éljenek az ő dicsőségére. Krisztus testet öltése, élete, halála és feltámadása biztosította az új föld örök jövőjét, ahol igazán kiteljesedett, bűn nélküli életet élhetünk majd, ahogyan Isten mindig is akarta.

Sose gondoljuk tehát azt, hogy a Sátán legyőzte Istent, és meghiúsította az ő terveit, amikor megkísértette Ádámot és Évát az Édenkertben! Sőt a szuverén Teremtő a tervei szabotálására irányuló próbálkozást beépítette üdvtörténetébe, amely magába foglalja Jézus testet öltését, életét, halálát, feltámadását és visszatérését, valamint az ördög végső elpusztítását (1Móz 3,15; Jel 20,10).

Ehhez hasonlóan Péter azt hirdette, hogy Krisztusnak a mennyben kell maradnia

„mindaddig, amíg minden újjáteremtetik, ahogyan Isten eleitől fogva megmondta szent prófétáinak szája által.”

ApCsel 3,21

Ez a kozmikus helyreállítás nem abból áll, hogy Isten testüktől megfosztott, angyalszerű embereket elvisz, hogy közösségben legyenek vele valamiféle szellemvilágban. Isten az emberiséggel valami sokkal nagyobbat valósít meg még eredeti, édeni tervénél is. Az egész fizikai világegyetem nem visszafelé halad a bűneset előtti dicsőségéhez, hanem előre, valami sokkal dicsőségesebb felé.

A jövőbeli menny, ahol örökké élünk majd

Nem tudjuk, pontosan hol van a jelenlegi menny. Valószínűnek tűnik, hogy nem a mi fizikai univerzumunk része, hanem egy másik dimenzióban létezik, amelyet nem látunk. Azt viszont tudjuk, hogy a Jézus követőinek a halála és az eljövendő feltámadás közötti időben csodálatos lesz ott élni.

Az élet a jelenlegi mennyben (amelyet néhány teológus „köztes” vagy „előzetes mennynek” nevez) „sokkal jobb”, mint itt élni a földön, az átok alatt (Fil 1,23). Ám nem ez a végső állomásunk.

Sokan úgy értelmezik a Jel 20,1–10 szakaszát, hogy miután feltámadunk, ezer évig az eredeti földön fogunk élni. Ezt követi a régi föld végső ítélete és vége, majd feltámadása az új föld formájában, ahol együtt élünk Istennel és egymással örökké.

Amikor az új Jeruzsálem leszáll a mennyből Istentől, egy új földre fog leszállni. Attól fogva Isten lakóhelye itt lesz a földön az ő megváltott népe körében. Ez azt jelenti, hogy az új föld a szó szoros értelmében földre szállt mennyország lesz.

Jézus azt mondta mindenkiről, aki a tanítványa akar lenni, hogy „az én Atyám szeretni fogja azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk” (Jn 14,23). Ez Isten végső tervének a képe. Gondoljunk csak bele: Isten felvihette volna Ádámot és Évát a mennybe, hogy ott beszélgessen velük, és nála legyenek – de nem így tett! Lejött, és itt, a saját világukban sétált együtt velük (1Móz 3,8). És ezt fogja tenni velünk is örökké.

Az az elgondolás, hogy az új föld egy fizikai hely lesz, nem a rövidlátó emberi képzelet koholmánya. Végtelenül leleményes Teremtőnk találta ki, aki arra alkotta a fizikai testtel bíró emberi lényeket, hogy egy fizikai földön éljenek, ráadásul úgy döntött, hogy ő maga is emberré lesz ugyanezen a földön. Meg akarta váltani az emberiséget és a földet. Miért? Azért, hogy dicsőséget szerezzen magának, és örökre élvezhesse az emberek társaságát egy olyan világban, amelyet ő alkotott a számukra.

Jézus: az elsőrendű példa feltámadott életünkre

Amikor Jézus Krisztus lejött a földre, egyik neve „Immánuel” volt, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.” (Mt 1,23) Az, hogy Jézus feltámadott testében ment fel a mennybe, bemutatta a testet öltés véglegességét. Ez nagyban meghatározza azt, hogy Isten milyen helyet választ ki számunkra az együtt lakozásra. Az új föld lesz maga a megtestesült menny, ahogyan Jézus Krisztus a testet öltött Isten. Jézus számára nem lesz furcsa az új földön élni, hiszen hozzánk hasonlóan azelőtt az eredeti földön élt emberként.

Krisztus a feltámadása és a mennybemenetele között eltelt negyven nap alatt együtt járt-kelt, beszélgetett, evett és ivott a tanítványaival. Betekintést nyerhettek a feltámadott életbe, és ez emlékeztet bennünket arra, hogy örökké lelki és testi lények leszünk.

Lenyűgöző, ha összevetjük a Biblia első három és utolsó három fejezetét. Mindkettőben látjuk „az élet fáját”, és láthatunk egy nagy folyót vagy folyókat, egy menyasszonyt és egy vőlegényt. Mózes első könyvében elveszítik a paradicsomot; A jelenések könyvében visszanyerik. Mózes első könyvében a Sátán learatja első győzelmét; A jelenések könyvében elszenvedi végső vereségét. Mózes első könyvében Isten elrejti arcát a bűnös ember elől; A jelenések könyvében azt olvassuk, hogy Isten gyermekei „látják az ő arcát” (Jel 22,4).

Mózes első könyvében életbe lép az átok; A jelenések könyvében megszűnik. Mózes első könyvében bezárul a paradicsom ajtaja; a Jelenésekben nyitva állnak a mennyei város kapui. Mózes első könyvében megjelenik a halál; A jelenések könyvében végleg megsemmisül. Isten Bárányát, Jézus Krisztust, a második Ádámot illeti minden érdem a bűn és halál fölött aratott elsöprő győzelemért és népe drámai megmentéséért. Az ő elképesztő kegyelme által vált lehetségessé, hogy akik benne hisznek, azok örökké a mennyben élhessenek, ne pedig a pokolban.

Menny és föld egyesítése

„…a Magasságos szentjei veszik majd át az országot, és örökre az övék lesz a királyság örökkön örökké.”

Dán 7,18

Hogy mi ez a „királyság”? A föld. Isten népe nem csupán ezer évig fog uralkodni rajta, hanem örökké. Isten soha nem mondott le eredeti tervéről, hogy a megigazult emberek uralkodjanak a földön – és Jézus által még be fogja tölteni ezt a tervet dicsőségesen. A föld különleges. Ez az egyetlen olyan bolygó – talán több milliárd között –, amelyet Isten kiválasztott arra, hogy a megváltás kibontakozó drámájának és kegyelme csodái bemutatásának a helyszíne legyen.

Ha az új Jeruzsálem lesz az új föld fővárosa, az új föld lesz az új világegyetem főbolygója. Isten itt fogja létrehozni örökkévaló királyságát, ahol „Krisztusban mindeneket egybeszerkeszt, mind amelyek a mennyben, mind amelyek a földön vannak” (Ef 1,10). A „mindenek” mindent magában foglal – nem maradnak ki sem az állatok, sem a fák, sem a virágok, sem a hegyek, sem a völgyek. Ez a vers pontosan összefügg a történelem betetőzésével, amelyet a Jel 21. fejezete mutat be, amikor a menny és a föld addig elkülönült birodalma eggyé válik, és teljes mértékben Krisztus uralma alá kerül.

Ahogyan Isten és az emberiség megbékél és egyesül Jézusban, ugyanúgy Isten és az emberiség lakóhelye – a menny és a föld – is megbékél és egyesül Jézusban. Az évezredes imádság – „…legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is” (Mt 6,10) – végre teljes mértékben meghallgatásra talál.

A menny Isten otthona. A föld a mi otthonunk. Jézus Krisztus Isten-emberként örökre összekapcsolja Istent és az emberiséget, így a mennyet és a földet is. Ahogyan az Ef 1,10 verse bemutatja, a föld és a menny egyesülésének az elgondolása kimondottan bibliai. Ahogyan Krisztus halálakor kettészakadt az a kárpit, amely elválasztotta Istent az emberektől (Mt 27,51), úgy örökre kettészakad a mennyet és a földet elválasztó kárpit is. A lelki és a fizikai világ között tátongó szakadék megszűnik. Nem lesznek elkülönült birodalmak; nem lesz megosztott hűség különböző hazák iránt. Csupán egy kozmosz lesz; egyetlen, egy Úr alatt egyesült világmindenség – örökre. Ez Isten megállíthatatlan terve. Ez a történelem végcélja, ebben tetőzik a valaha elhangzott legnagyszerűbb történet, amelynek középpontjában Jézus áll, boldog befejezése pedig soha nem ér véget.

Amikor Isten együtt sétált Ádámmal és Évával az Édenkertben, a föld volt a menny kertje. Az új föld maga a menny lesz. És akik ismerik Jézust, azok részesülnek majd abban a kiváltságban, hogy ott élhetnek.

Örök otthonunk

Isten megkapó képet fest az eljövendő világról: „Mert íme, új egeket és új földet teremtek… Ezért örüljetek és örvendezzetek mindörökké azoknak, amiket teremtek. Mert íme, Jeruzsálemet jókedvre teremtem és népét örömre. Vigadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népemnek, és nem hallatszik ott többé siralom és kiáltás hangja! (…) Házakat építenek, és laknak is bennük, szőlőket ültetnek, és esznek gyümölcséből. (…) A farkas és a bárány együtt legel, az oroszlán szalmát eszik, mint az ökör, és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szent hegyemen – így szól az Úr.” (Ézs 65,17–19.21.25)

Bár az Ézs 60. fejezetében nem szerepel az „új föld” kifejezés (ellentétben a 65. és a 66. fejezettel), tudjuk, hogy ennek a fejezetnek a nagy része is ezt a helyet írja le, hiszen János közvetlenül az új földre alkalmazta a próféta szavait a Jel 21–22. fejezetében.

A példátlan örvendezés ideje lesz ez: „Amikor meglátod, ragyogsz majd az örömtől, beleremeg és kitárul a szíved.” Az újjá lett földön a népek legnagyobb kincseiket elhozzák ebbe a dicsőséges városba: „Hozzád tér a tenger kincsözöne, és feléd tart a népek gazdagsága.” (Ézs 60,5)

Lesznek különféle országokból származó állatok is az új földön: „Elborít a tevék sokasága, Midján és Éfa tevéi…” A megváltott emberek távoli helyekről eljönnek a megdicsőült Jeruzsálembe: „…mind Sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicséretét hirdetik.” (60,6) A szigeteken lakók Istent fogják imádni, és eljönnek „Tarsís hajói, hogy elhozzák fiaidat messziről ezüstjükkel és aranyukkal együtt a te Urad és Istened nevének és Izráel Szentjének dicséretére, hogy fölékesítsen téged” (60,9).

Legtöbbünk számára szokatlan, hogy a mennyel kapcsolatban nemzetekről, uralkodókról, civilizációkról és kultúráról (meg állatokról) gondolkodjunk, de az Ézs 60. fejezete sok más bibliai szakasszal együtt rámutat, mennyire földszerű lesz az új föld.

A szent város csodái

János az Ézs 60,11 versét közvetlenül az új Jeruzsálemre vonatkoztatta:

„A népek annak világosságában járnak, és a föld királyai abba viszik dicsőségüket. Kapuit nem zárják be nappal, éjszaka pedig ott nem lesz, és a pogányok oda viszik dicsőségüket és tisztességüket…”

Jel 21,24–26

A királyok dicsőségére és a népek tisztességére vonatkozó utalások igei alapot nyújtanak ahhoz a feltételezéshez, hogy a régi föld történelmének, kultúrájának, művészetének, zenéjének és nyelveinek legjava megváltást nyer, megtisztul és helyreáll az új földön. Már most is vannak a mennyben emberek „minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből” (5,9). Úgy tűnik, Isten népe örökre multikulturális lesz.

Isten olyasmit is ígér, ami a jelenlegi Jeruzsálemre eddig soha nem volt igaz:

„Vezetőddé teszem a békességet és elöljáróddá az igazságot. Nem hallasz hírt többé földeden erőszakról, határaidban pusztításról és romlásról; Isten szabadítását hívod kőfalaidnak és dicséretét kapuidnak.”

Ézs 60,17–18

Ézsaiás ezután leír egy másik jelenetet is, amelyet János egyenesen az új földhöz kapcsol a Jel 21,23, illetve 22,5 versében:

„Nem a nap lesz többé nappali világosságod, és nem a hold fénye világít neked, hanem az Úr lesz örök világosságod, és Istened lesz ékességed. Nem megy le többé napod, és holdad sem fogy el, mert az Úr lesz örök világosságod, és gyászod napjainak vége szakad.”

Ézs 60,19–20

Az új Jeruzsálemről ezt olvassuk:

„…és nem megy be abba semmi tisztátalan, sem aki utálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak azok, akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé.”

Jel 21,27

Ézsaiás szintén olyan mindenre vonatkozó nyelvezetet használ, amely nem lehet érvényes az átok alatt levő régi földre: „Egész néped igaz lesz…” (Ézs 60,21) Aztán így folytatja ugyanez a vers: „…és mindörökké birtokolják a földet.” (Az itt használt héber szó pedig nemcsak egy földdarabra, hanem az egész földre vonatkozik.) Övék lesz a föld – nemcsak egy dicsőséges évtizedre, évszázadra vagy évezredre, hanem mindörökre.

Minden, csak nem unalmas!

Egy lelkipásztor egyszer azt mondta nekem, hogy irtózik a mennytől. De miért?

„Ki nem állhatom a végtelen tétlenség gondolatát. Felhőkön lebegve mást se csinálni, csak hárfát pengetni… Ez olyan szörnyen unalmas! A menny sem hangzik sokkal jobban, mint a pokol. Inkább választanám a megsemmisülést, mint hogy egy ilyen helyen kelljen töltenem az örökkévalóságot.”

Jézus azt mondta az ördögről: „Amikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug ő, a hazugság atyja.” (Jn 8,44) Ellenségünk három dolgot szeret bemocskolni: Isten személyét, Isten népét és Isten helyét, vagyis a mennyet. A Sátánnak nem kell meggyőznie bennünket arról, hogy nem létezik a menny; csupán arról, hogy a menny az unalmas földöntúli létezés helye. Micsoda sértés ez a világmindenség végtelenül lenyűgöző Alkotójával szemben, akinek teremtő csodái soha nem szűnnek meg!

Ha elhisszük a Sátán hazugságait, az megfoszt bennünket az örömtől és a várakozástól. Akkor erre az életre összpontosulnak a gondolataink, nem a következőre – és így már nem érzünk indíttatást arra, hogy megosszuk másokkal a hitünket. Miért adnánk tovább azt az „örömhírt”, hogy az emberek az örökkévalóságot egy olyan unalmas, kísérteties helyen tölthetik, ahova még mi sem vágyunk?

Az új Jeruzsálem egy új Éden lesz, egy óriási, tündöklő szépségű város. A menny nem függőágyakkal teli hely lesz, ahol mást sem lehet csinálni, csak pihenni (bár egy kicsit jól fog esni a pihenés is). Istent fogjuk tisztelni azzal, hogy gyönyörködünk benne, gyönyörködve teremtésében. Mindig azt tehetjük, amit akarunk, és mindig azt akarjuk majd tenni, ami örömöt szerez Istennek és nekünk is.

Azt olvassuk az új földről, hogy „szolgái szolgálnak neki” (Jel 22,3). A Király szolgáinak – különösen gyermekeinek, akik maguk is királyi vérből származnak – fontos teendőik vannak, el kell utazniuk helyekre, fel kell keresniük embereket. Azt is olvassuk Isten gyermekeiről, hogy „uralkodnak örökkön örökké” (22,5). A szolgák dolgoznak, és az uralkodók is dolgoznak. Ám az új földön, a teljes mértékben igaz és szerető Atya mellett munkánk kiváltság lesz – felüdítő munka az átok nélkül –, hasonló ahhoz, mint amit Ádám és Éva végeztek az Édenkertben.

Készüljünk az életre az új földön!

A westminsteri kiskáté, amelyet 1647-ben állítottak össze, így kezdődik: „Az ember végső célja, hogy dicsőítse Istent, és örökké gyönyörködjön benne.” Hogy mit fogunk tenni örökké? Gyönyörködünk Istenben! Használjuk vajon a művészetet Isten dicsőítésére? Mivel az új föld felülmúlja a jelenlegit, biztos, hogy a legnagyszerűbb könyvek, drámák és költemények még meg sem születtek. Ahogyan használhatjuk hangunkat és a hangszereket is Isten imádására, tisztelhetjük őt tánccal is.

Mi a helyzet a sporttal? Elképzelhetjük, amint kedvenc sportágunkat űzzük (talán egy újat, amelyet még sosem próbáltunk), amikor az új földön élünk, tökéletesen egészséges testben! Eric Liddell olimpiai bajnok atléta azt mondta: „Isten teremtett gyorsnak, és amikor futok, érzem, hogy gyönyörködik bennem.”

A Mt 8,11 verse és sok más igehely is beszél arról, hogy feltámadásunk után együtt fogunk ünnepelni Jézussal „a mennyek országában”. Ez az ország azonban nagyon is kézzelfogható, földi jellemzést kap. Mit csinálnak az emberek egy lakomán? Esznek, isznak, történeteket mesélnek egymásnak, ünnepelnek és nevetnek. Isten lesz a házigazda, Krisztus a díszvendég, és minden történet és nevetés az ő tiszteletére hangzik el és fel.

Sosem fogunk mindent tudni – nem vagyunk Isten. Feltámadott lényként azonban biztos, hogy képesek leszünk a tanulásra, növekedésre, felfedezésre. Isten azt mondja nekünk, hogy „az eljövendő időkben” megmutatja majd „az ő kegyelmének felséges gazdagságát irántunk való jóságából a Krisztus Jézusban” (Ef 2,7). Megtudhatjuk, pontosan hogyan teljesítette be Isten azt az ígéretét, hogy mindent a javunkra munkál, még életünk legnehezebb dolgait is (Róm 8,28).

A régi föld újjá és sokkal jobbá lesz

Az egész teremtett világ sóhajtozik, és velünk együtt várja testünk megváltását a feltámadásban (Róm 8,22–23). Ez azt sugallja, hogy az állatok, amelyek jelenleg a mi bűnünk miatt szintén szenvednek, ugyanúgy megtapasztalják az új életet az új földön. Bukásunkban magunkkal rántottuk a teremtett világot, de felemelkedésünkben is osztozni fog velünk. Lehetséges, hogy Isten a kihalt állatokat is újra életre kelti. Mivel ő kedves Atya, és minden jó ajándék tőle származik, hogyha nekünk örömöt szerezne, ha visszakaphatnánk kedvenceinket az új földön, Isten akár vissza is adhatja őket.

Bár a teremtés megmaradt dicsősége is Isten nagyságáról beszél (1,20), az átok megfosztotta a világot szépsége nagy részétől. A Jel 22,3 verse viszont azt mondja: „Semmi elátkozott nem lesz többé…” Isten minden gyermekét széppé, éppé és boldoggá teszi.

Amikor Isten lehozza a mennyet az új földre, „szemükről minden könnyet letöröl” (21,4). Milyen meghitt kép! Isten keze egyenként megérinti gyermekeit, és letörli minden könnyüket. Ugyanez a vers így folytatja: „…és halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom…” Ahogyan Thomas Moore ír költő fogalmazott: „Nincs olyan földi szomorúság, amelyre gyógyírt ne kínálna a menny.”

Nem lesz betegség, fogyatékosság, nem lesznek tragikus balesetek. Nem lesz kórház, sem temető. Nem lesz bűn. Nem lesz gonoszság. Nem lesz félelem. Nem lesz bántalmazás, nemi erőszak, gyilkosság, kábítószer, iszákosság, bombák, lövöldözések vagy terrorizmus.

A tönkrement testtől és elmétől megszabaduló fogyatékkal élők, a fájdalmaktól és korlátozásoktól megtisztuló betegek és idősek mélységesen hálásak lesznek a mennyért. Képesek lesznek majd járni, futni, látni és hallani, néhányan életükben először. A vak Fanny Crosby – számtalan dicsőítő ének szerzője – mondta egyszer:

„Ne szánjatok engem vakságomért, mert a legelső arc, amelyet valaha látni fogok, az én Úr Jézusom arca lesz!”

A feltámadás ígérete azt jelenti, hogy Isten gyermekei közül egy sem lépi túl élete fénykorát ebben az életben. Nem kell majd sajnálkozással visszatekintenünk és visszasírnunk azt az időt, amikor a legjobb formánkban voltunk. A feltámadás nem visszavisz oda, ahol a legjobbak voltunk, hanem előrevisz bennünket egy új legjobb felé, amely legmerészebb álmainkat is felülmúlja. A java még hátravan, és soha nem leszünk túl rajta!

A legjobb kapcsolatok még előttünk állnak

Tömegek követték Jézust, mert szerették, és a közelében akartak lenni. A mennyben az lesz a legjobb, hogy időt tölthetünk Jézussal.

Noha Jézus lesz a legjobb barátunk, Isten tudja, mennyire szükséges és fontos nekünk, hogy barátságaink folytatódjanak a mennyben. Így alkotott meg bennünket. A mennyben ott lesznek a régi barátaink, akik ismerik Jézust, és nagyon sok új barát is. Ahányszor leülünk lakomázni, mindig új emberekkel fogunk találkozni, és új történeteket hallunk majd.

A házaspároknak nem kell félniük Jézus azzal kapcsolatos szavaitól, hogy az emberi házasság nem folytatódik a mennyben (Mt 22,30). A Szentírás nem azt tanítja, hogy nem lesz házasság a mennyben, hanem azt, hogy egy házasság lesz Krisztus és az ő menyasszonya között – és ennek mindnyájan részesei leszünk. Házasságunk Krisztussal annyira maradéktalanul boldoggá tesz majd, hogy azzal még a legcsodálatosabb földi házasság sem kelhet versenyre.

Krisztus azonban sosem mondott olyat, hogy a házaspárok mély kapcsolatának vége szakad. Én teljes mértékben számítok arra, hogy feleségem, Nanci és én minden eddiginél szorosabb barátságban leszünk egymással. Boldogan emlékezünk majd vissza a régi földön kialakított közös életünkre, a gyermekeinkre, unokáinkra, barátainkra. Együtt mind tagjai leszünk a Jézushoz fűződő felbonthatatlan házasságnak.

A menny leghétköznapibb pillanata is messze felülmúlja majd a legjobb pillanatokat ebben az életben. Akkor majd egyetértünk Pál apostollal:

„…amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely majd megjelenik nekünk.”

Róm 8,18

Kezdjük el már most a királysághoz méltó életet!

„…az odafennvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, Isten jobbján ülve. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel.”

Kol 3,1–2

Ha tudjuk, mit jelent az „új ég és új föld”, akkor örömmel várjuk örök otthonunkat, és arra összpontosítunk.

A tudat, hogy hová tartunk, és milyen jutalomban részesülünk majd Krisztusért végzett szolgálatunkért, közvetlenül kihat arra, ahogyan ma élünk. A döntéseink kitörölhetetlen nyomot hagynak az örökkévalóságon – beleértve a személyes szentséggel kapcsolatos döntéseinket és azt is, ahogyan másokkal viselkedünk. Miután Péter kijelenti, hogy „új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakozik”, rögtön hozzáteszi:

„Azért, szeretteim, ezeket várva igyekezzetek, hogy szeplő és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.”

2Pt 3,13–14

Ha ez igaz ránk, akkor örök távlat lesz előttünk, amikor szembe kell néznünk a halállal.

C. S. Lewis azt mondta:

„Ébren kell tartanom magamban a valódi hazám utáni vágyakozást, amelyet csak halálom után fogok meglelni; soha nem szabad engednem, hogy ez a vágy háttérbe szoruljon, vagy más foglalja el a helyét; életem fő céljának kell lennie, hogy ebbe a másik országba igyekezzem, s hogy másokat is segítsek ugyanebben.”

Keresztény vagyok; Harmat Kiadó, Budapest, 2013

Ha Ön ismeri Jézust, akkor együtt fogunk élni ebben a feltámadott világban. Együtt az Úrral, akit szeretünk, és azokkal a barátokkal, akik közel állnak hozzánk, nekivágunk a végső nagy kalandnak egy fantasztikus, új világmindenségben. Jézus áll majd mindennek a középpontjában, és az öröm lesz a levegő, amelyet belélegzünk. Akkor majd valóban „boldogan élünk” mindörökké. Amikor pedig már úgy gondoljuk, hogy ennél jobb nem is lehetne, még jobb lesz!

Randy Alcorn