Az 1Móz 14. fejezetében Mózes egy Melkisédek nevű titokzatos papról ír. Szolgálatát Sálemben, a későbbi Jeruzsálemben végezte. Szimbolikus értékű neve azt jelenti, hogy „az igazság királya”. Érdekes módon nemcsak papként szolgált, hanem királyként uralkodott is Sálemben.

Az Újszövetség tisztázza, hogy Melkisédek az eljövendő Messiás előképe volt. Akiről a 110. zsoltár beszél, arról az Újszövetség egyértelműen kimondja, hogy nem más, mint Jézus Krisztus (ApCsel 2,22–36). Isten fölmagasztalta őt, és a jobbjára ültette, hogy királyként uralkodjon (Zsolt 110,1; Ef 1,20).

Az Ószövetség idején mindig az volt a szokás, hogy a királyi és a papi tisztséget különválasztották. Melkisédek volt a kivétel. Egy személy nem tudta betölteni a két szerepet egyszerre. A király Istent képviselte az emberek előtt, a pap pedig az embereket Isten előtt. De az ószövetségi papság nem valósította meg teljes mértékben mindazt, amit Isten tervezett.

Az Ószövetségben a papoknak csak korlátozott hatalmuk volt, és végül minden pap meghalt. Ezzel szemben Jézusé minden hatalom, és ő örökké él, hogy közbenjárjon népéért (Zsid 7,23–25). Melkisédek nem uralkodott örökké, de az Ószövetség nem beszél az ő uralmának és papságának a végéről. Mintha örökké tartana. Így tehát az olvasók figyelmét előreirányítja az örökkévaló papkirályra, Jézusra – „Melkisédek rendje szerint” (Zsolt 110,4).

Jézusnak nemcsak a papsága haladta meg a lévita papság szolgálatát, hanem az áldozata is meghaladta a papi áldozatokat. Mivel Jézusnak nem volt szüksége arra, hogy a saját bűnéért áldozatot mutasson be, önmagát mint hibátlan és szeplőtelen bárányt áldozta föl (1Pt 1,19). Nem csak bemutatta a tökéletes áldozatot, hanem ő maga volt az áldozat.

Mindaz, amire Melkisédek előremutatott, Jézusban teljesedett be tökéletesen. Mindkét tisztséget egy személy töltötte be. Csak olyasvalaki képviselheti Istent és az emberiséget is, aki maga Isten és ember egyszerre. Jézus királyként uralkodik, mígnem az ellenségei mind lába alá vettetnek, és közben papként közbenjár azokért, akik Istennel megbékélést keresnek.

Dávid zsoltára. Így szól az ÚR az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem! Hatalmad pálcáját kinyújtja az ÚR a Sionról: Uralkodj ellenségeid között! Néped önként követ szent öltözetben, ha sereget gyűjtesz. Mint hajnal méhéből jött harmat, olyan a te ifjúságod. Megesküdött az ÚR, nem bánja meg: Pap vagy te örökké, Melkisédek módján. Az Úr van jobbodon: királyokat zúz össze haragja napján. Ítéletet tart a népek fölött, mindenfelé holttestek lesznek, összezúzza sok ország fejét. A patakból iszik útközben, azért emeli föl a fejét.

ZSOLTÁROK 110,1–7