Korinthus, a tehetős világváros nemcsak kikötő volt, hanem a római világ művészetének és iparának egyik központja is. Itt összpontosult azonban a paráznaság és az anyagiasság is, és ilyen környezetben alakult meg a korinthusi gyülekezet. Ezért is jelentett küszködést nekik megérteni, hogyan viszonyuljanak a környező kultúrához.

Ez a háttere Pál intésének a 2Kor 6,17 versében, amikor is felszólítja őket, hogy menjenek ki közülük, és szakadjanak el tőlük. Pál ezt ószövetségi próféciákat idéző, Istentől jövő utasításként fogalmazza meg. Ez a parancs meglehetősen pontosan tükrözi János próféciáját is a Jel 18,4 verséből. Ezzel az utasítással Pál arra szólította fel a korinthusi gyülekezet tagjait, hogy ne utánozzák pogány szomszédaik erkölcstelen szokásait.

Pál elszakadásra vonatkozó biztatását sokféleképpen értelmezték az évszázadok során. Vannak hívők, akik (részben vagy egészen) elkülönülnek a világtól, és nem hajlandók beépülni az őket körülvevő társadalomba hitük és gyakorlatuk körén túl. Vannak olyan csoportok, amelyek az olyan alapvető modern kényelmi eszközöket is elvetik, mint az elektromosság, és a világtól elvonultan, zárt közösségekben élnek. Más csoportok nem ápolnak semmilyen szoros kapcsolatot nem hívőkkel, annyira félnek attól, hogy beszennyezi őket a világ.

Pál azonban nem azt várta a hívőktől, hogy éljenek a világtól elszigetelve, hanem arra szólította fel a korinthusi hívőket – és ezzel együtt valamennyi hívőt a történelem során –, hogy életvitelük tekintetében különüljenek el. A korinthusi hívőknek nem volt szabad részt venniük a körülöttük élők alantas, erkölcstelen tevékenységeiben, hanem a pogány életviteltől elszakadva a szentségre kellett törekedniük. Ezzel tudták felhívni a figyelmet Jézusra.

Pál intése szorosan kapcsolódik Jézusnak ahhoz a Mt 5,13–16 szakaszában olvasható felhívásához, hogy legyünk só és fény. Ahogyan a só elveszíti értékét, ha elveszíti sós ízét, a hívő is elveszíti lelki értékét, és nem tud elérni másokat, ha viselkedésével utánozza a világ bűnös mintázatait. A hívőknek lámpatartóra helyezett lámpásként úgy kell élniük, hogy világítsanak a sötétben. Ez csak akkor valósulhat meg, ha a hívő a szent és tiszta életet választja, és kitűnik a környező kultúra bűnös magatartásmintájából.

„Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.”

2KORINTHUS 6,17–18