Az ismeretlen Isten
Jézus történetének a megosztása azzal kezdődik, hogy megértjük az emberek élettörténetét.
Jézus történetének a megosztása azzal kezdődik, hogy megértjük az emberek élettörténetét.
Pál beutazta az akkor ismert világot, gyülekezeteket alapított, és hirdette Jézus történetét. Ennek során különbözőképpen mondta el a történetet, az emberek élettapasztalatától függően. Kereste, hogy milyen egyszerű módon léphetne kapcsolatba azokkal, akikkel találkozik, hogy Jézusról beszélhessen nekik, aki „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6).
Amikor szétnézett Athénban, hogy felfedezze az ott lakók történetét, azt látta, hogy sok bálványt emeltek az általuk kreált isteneknek, amelyeket imádtak. Hogy nehogy kihagyjanak egy istent is, felállítottak egy oltárt ezzel a felirattal: „Az ismeretlen Istennek.” (ApCsel 17,23) Pál tudta, hogy ez az a lehetőség, amelyre várt.

Pál nem gúnyolta az athéniakat, amiért küszködtek a bűnnel; de nem is helyeselte vakon. Úgy említette a bálványimádást, mint történetük lényeges részletét, és ebből kiindulva Jézusra fordította a figyelmüket. Mivel a Mars-hegy éppen szemközt volt az Akropolisszal, melyet sok-sok templom díszített, mindenki számára egyértelmű volt, hogy az emberek nagyon vallásosak. Pál rámutat erre, majd az igaz, élő Isten felé irányítja a figyelmüket.
A keresztényeknek ma is hasonló hozzáállásra van szükségük a világ nagy városaiban. Az egyház olyan hívekből áll, akik igyekeznek rátapintani az emberek életének összetört részeire, ez alapján lépnek velük kapcsolatba, majd Jézus történetét is beleszövik a beszélgetésükbe.
Akit azért ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek.
APCSEL 17,23b