Ugyanígy a normandiai partraszállásnál minden részlet előre ki lett dolgozva, hogy az a 160 ezer katona miként fog eljutni az adott partszakaszra, és mit kell ott tennie. Ám a megérkezésükkor szinte minden előzetes elképzelés szétesett, és ha akkor teljes erővel megtámadták volna őket, lehet, hogy vissza kellett volna menekülniük Angliába. Isten azonban véget akart vetni annak a gonosz birodalomnak, és jöttek a „véletlenek”. Hitlert nem volt szabad felébreszteni, ha ez csak elterelő akció, a főbb katonai vezetők elutaztak, és két napig vártak, mire elindultak a páncélosok, de akkor már késő volt.

Itt, a partraszállásnál volt még egy olyan tényező, ami a koncertszervezésnél is előfordul, mégpedig a rögtönzés. A szövetségesek feltalálták magukat, és a kialakult helyzetnek megfelelően cselekedtek, míg a németek a felsőbb parancsra vártak. Ez óriási időelőnyt adott, aminek is volt köszönhető a hadművelet sikere. Például azok a katonák, akik egy stratégiai jelentőségű dombot próbáltak meg elfoglalni. Elesett a parancsnok, és ekkor a szakács vette át az irányítást, és vitte sikerre az akciót.

A mi rendezvényeinken is sokszor besegít a csatár a védekezésben, és van, hogy a védő rúg gólt. Annyira összeszoktunk, hogy megoldjuk a saját feladatainkat, de bármi más területtel kapcsolatban is tudunk mit mondani, vagy az illetékeshez odairányítani a kérdezőt.

Mivel Jézust helyezzük a rendezvényeink középpontjába, az a várakozásunk, hogy amire nem futná a figyelmünk, előkészítésünk, ott az irányított véletleneken keresztül kapunk gondoskodást. És ez így is történik. Ám ebben óriási szerepe van az imádkozóknak. Minden alkalommal vannak néhányan, akik imádkoznak, amíg zajlik az esemény.

Mi, szervezők azt éljük át, hogy valahogy minden felmerülő probléma megoldódik. Pont arra megyünk, ott vagyunk, ahol összefutunk azzal, aki bennünket keres, mert nálunk van az, amire szüksége van. Be kellene engedni a biztonságiaknak azt a hat embert, aki a nagy létszámú fellépő csapathoz tartozik, de ezt nem tudják igazolni. Ekkor pont ott megy el a csapat egyik tagja, aki beviszi őket. Elfogy valahol valamelyik karszalag, és mindig akad csapattag, aki szerez valahonnan. 

Ami fontos, hogy mindig türelmesnek kell lenni. Mert lehet, hogy az számunkra, és a legtöbb embernek természetes, de aki épp ott van, annak nem. 

Kellett a hangosításhoz egy ketyere, amiből három darab létezett az egész országban, és „véletlenül” éppen a mellettünk levő csarnokban rendezett kiállításon volt az egyik. Kiskocsin átgurítottuk, és ment minden tovább. Olyan is volt, hogy egyikünk elfelejtett valamit, és meglepődve vette észre, hogy valaki elintézte, odahozta, megszervezte már helyette. 

Sokszor elhangzik a: „De jó, hogy itt vagy”, pedig nem tudatosan volt ott valamelyikünk.  

Az egyik legaranyosabb „véletlen” akkor történt, amikor a műsor vége felé kimerülten ültünk a stábszobánkban, és belépett az étkezéssel törődő szuper hölgyünk, kezében egy nagy rétes tállal – rajta egyikünk három kedvencével. El lehet képzelni, mekkora motivációs tényező lett a számára. 

Vagy a Puskásban éppen téged kérdez meg az, akivel évtizedek óta szeretnél találkozni. Ezt ki szervezte meg?

Ha feljegyeztük volna, ma százával tudnánk felidézni az ilyen vagy ehhez hasonló helyzeteket. Ezek növelik az Isten iránti bizalmunkat, hogy odafigyel ránk. Tudjuk persze, de jó átélni is, hogy valaki irányítja a véletleneket.