Azt lehet mondani, hogy az istentisztelet az ember Isten felé forduló szeretete, figyelme, engedelmessége, csodálata, amikor az ember – külső megnyilvánulásokkal vagy magában – meghajol Isten személye és tettei előtt. Ez a gyakorlat mindig is központi jelentőséggel bírt Isten népének az életében. Amikor Dávid király a halálához közeledett, összehívta Izráelt, és emlékeztette őket arra, milyen felelősséget jelent, hogy ők Isten népe. Egy meghatározott cél köré szerveződve váltak egy néppé: hogy Istent dicsőítsék (1Krón 29,10–20). Mit is jelent valójában Isten imádata?

Az istentisztelet mindenekelőtt egy válasz. Amikor Isten népe megpillanthatja Isten mindenek felett álló fenségét és szépségét, akkor nem kezd el azon gondolkodni, hogy vajon megtalálta-e a megfelelő szavakat arra, hogy leírja, amit lát, hanem önkéntelenül felel rá. Az igazi istentisztelet az, ami az ember szívéből előtör, amikor az Úrral találkozik (Ézs 6,1–5). Istent mindig imádat veszi körül. Az őt körülvevő teremtmények az ő dicsőségére – tökéletességének kisugárzására – reagálnak és felelnek, és folyton az ő dicsőségéről beszélnek (Jel 4,8–11). Isten végtelenül nagyobb, jelenléte pedig végtelenül nagyobb beteljesedést ad, mint bármi vagy bárki más. Ő a csodálat legfőbb tárgya.

A dicsőítés sokkal több, mint zene. Az istentisztelet magába foglalja azt, hogy Isten népe miként él a hétköznapokban. Ha fölismerjük Isten dicsőségét, annak hatása van a döntéseinkre. Isten azt szeretné, hogyha az egész életünk istentisztelet volna. Hogyha életünk egészséges volna, vagyis tökéletes egységben volna az, amit hiszünk, vallunk, illetve ahogyan élünk (1Krón 29,17). Az igazi istentisztelet gyümölcse az engedelmesség. Isten népe templomba jár vasárnaponként, ahol nagy lelkesedéssel és odaadással énekel. De azt, hogy ez valódi istentisztelet volt-e, a hétfő bizonyítja. Ha az ének vége egyben az istentisztelet végét is jelenti, akkor valami nincs rendben. Az Újszövetségben Pál arra emlékezteti a római gyülekezetet, hogy a lelki istentisztelet az, amikor egész testüket odaszánják Jézus szolgálatára (Róm 12,1–2).

Az igazi istentisztelet az ember hálájának kifejezése mindazért, amit Isten tett és adott. Ki olyan hűséges, mint Isten? Ha visszaemlékezünk az előző évre, az előző hónapra vagy napra, akkor az ő szeretetét látjuk. Népéhez jóságos. Ő ad leheletet ma is. Ő gondoskodott a múltban is minden szükségletünkről. Ő felelt imáinkra. Az ő nevéért és népe javáért ő az, aki felold, megnyit, elhárít, megakadályoz, elrendez, újraépít, eltávolít – mindent úgy tesz, hogy az szeretett gyermekei számára áldásul szolgáljon. „Dicsérjétek az Urat, ti hívei! Dicsőítsétek szent emlékezetét.” (Zsolt 30,5)