Absolon viselkedése beteljesítette azt a 2Sám 12,11–12 versében szereplő próféciát, amelyet Isten adott Dávidnak. Dávid úgy vette, hogy elüldözése, Absolon tettei és Simei szitkozódása az Úr büntetése (16,10–12). Ez a szakasz jól szemlélteti a bűn alapelvét: az ember azt aratja, amit vetett, és amit vet, annak hosszú távon nem várt negatív következményei lehetnek. Dávid úgy vélte, hogy kiesett az Úr jóindulatából, és nem is számított másra a jövőben, csak bűnei következményeire. Végtére is végignézte, ahogy elődje, Saul szintén ilyen sorsra jutott.

Számíthatunk rá, hogy korábbi rossz döntéseinknek és istentelen tetteinknek a következményei egyre növekvő láncolatot alkotnak. A bűn kiterjedhet egy egész életre, sőt akár több nemzedékre is, mire teljes mértékben értékelni tudjuk az evangélium örömhírét Jézus életéről, haláláról és feltámadásáról.

A bűnnek nyilván vannak következményei, ugyanakkor Jézus feltétel nélkül szeret minden embert, akármit követett is el ellene. Dávidtól eltérően, aki alig-alig reménykedett csak abban, hogy visszanyerheti Isten jóindulatát, Jézus követői biztosak lehetnek benne, hogy Isten soha nem hagyja el övéit, és nem távozik el tőlük (Zsid 13,5–6). Még a legsúlyosabbnak tűnő bűnök – például Péter esetében Jézus megtagadása – sem ingatják meg helyzetünket Isten előtt.

Mialatt Absolon összeesküvést szőtt Dávid megtámadására és megölésére, már működésbe léptek az előrehaladását akadályozó ellenerők. Isten felhasználta Húsaj „tanácsát”, hogy előnyt biztosítson Dávidnak és az embereinek, és alkalmat adjon nekik arra, hogy diadalmaskodjanak Absolon gonosz ármánykodása fölött. Absolon azt hitte, ő uralja a helyzetet, pedig Isten ellene dolgozott, hogy beteljesítse Dávidnak és Dávid többi leszármazottjának szóló ígéretét.

Mindenki, aki szembeszegül Istennel, és a bűnt választja, bajt hoz a saját fejére (Róm 2,4–9). Ez az élet tele van a bűnös emberi tettek által alakított eseményekkel. Jézus kegyelmével elfedezi a hívők bűnét, ugyanakkor a hívők is megtapasztalják mások helytelen tetteinek a következményeit. Az evangélium örömhíréhez hozzátartozik, hogy a világ végül meg fogja látni, hogyan győzte le Isten a bűn hatását világunkban egyszer s mindenkorra.

Egy napon a hívők megtapasztalják majd a Jel 21,4 versének csodás valóságát: „…és szemükről minden könnyet letöröl, és halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” Isten jelenleg is azon dolgozik, hogy helyrehozza a dolgokat, a gonosz ellen munkálkodjon, és békét hozzon Krisztus által. Egyszer pedig eljön egy sokkal nagyszerűbb nap, amelyet már nem ronthatnak meg a bűn következményei.