Könnyű elhinni, hogy Isten jó, amikor megkapjuk álmaink állását, új kapcsolatot kezdünk, vagy felépülünk egy betegségből. Sokkal nehezebb azonban, amikor elveszítjük a munkánkat, a párunk szakít velünk vagy meghal egy szerettünk. Ilyenkor kísértésbe eshetünk, hogy megharagudjunk Istenre, vagy teljesen elhagyjuk Őt. Hogyan bízhatunk abban, hogy Isten jó, amikor úgy tűnik, hogy nem az? Mózes születésének története megmutatja nekünk, hogyan.

A Kivonulás könyvének elején úgy tűnt, hogy Isten nem volt jó az izraelitákhoz. Egyiptomban éltek és növekedtek számban. Ez megfélemlítette a fáraót, ezért rabszolgasorba taszította őket, és megparancsolta a bábáknak: „Amikor a héber asszonyok szülésénél segédkeztek, figyeljétek a szülés lefolyását: ha fiú lesz, öljétek meg, ha leány, hagyjátok életben!” (2Mózes 1:16).

Képzeljék el a borzalmat! Idegen országban élsz, az uralkodó annyira elnyom, hogy a rabszolgáivá tesz, és aztán odáig megy, hogy megparancsolja a bábáidnak, hogy öljék meg a néped minden fiúgyermekét. Mi lenne, ha mindezek közepette megtudnám, hogy gyermekem lesz? Megrémülnék és imádkoznék Istenhez, hogy a gyermekem ne fiú legyen! De az izraeliták megkönnyebbülésére a bábák félték Istent, és nem tették meg, amit a fáraó előírt.

Amikor a fáraó látja, hogy a terve nem vált be, még drasztikusabbá válik. A Kivonulás első fejezete azzal ér véget, hogy a fáraó megparancsolja egész népének – ezúttal nem csak a bábáknak, hanem egész népének: „Minden újszülött héber fiút dobjatok a Nílusba, csak a leányokat hagyjátok életben!” (2Mózes 1:22). Majd ezt olvassuk: „Az asszony teherbe esett, és fiút szült.” (2Mózes 2:2). Az újszülöttet karjában tartva bizonyára azon tűnődött, hogy Isten megfeledkezett-e róla. Isten hamarosan felforgatta a fáraó terveit.

Az asszony három hónapig titokban tartotta fiát, de végül „amikor azonban nem tudta már tovább rejtegetni, fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantával, majd beletette a gyermeket, és kitette a Nílus partján a sás közé.” (2Mózes 2:3). A fáraó megparancsolta népének, hogy a héber fiúkat vessék a Nílusba, és bizonyos értelemben az asszony engedelmeskedik, de nem úgy, ahogyan ő akarta. Ahelyett, hogy a Nílusba vetnék, Mózest szelíden a Nílus mellé helyezik. Később a fáraó lánya megtalálja a gyermeket, és kihúzza a folyóból. Mózesnek nevezi el, ami úgy hangzik, mint a „kihúzni” szó. De a lány nem tudta, hogy amikor Mózes felnő egy napon „kihúzza” az izraelitákat Egyiptom földjéről.

Amikor egy későbbi fáraó nem hajlandó elengedni az izraelitákat, Isten vérré változtatja a Nílust. A fáraó megparancsolta népének, hogy töltsék meg a folyót az újszülött izraeliták vérével. Isten megvédte Mózest, és a Nílust vérré változtatta az egyiptomiak elleni csapásként. A fáraó a Nílusban kereste a szabadulást. Isten a Níluson keresztül hozta el a szabadulást. Ahelyett, hogy a Nílus Egyiptom számára a szabadulás, Izrael számára pedig az ítélet helye lenne, Izrael számára a szabadulás, Egyiptom számára pedig az ítélet helye lesz. Isten teljesen megfordítja a fáraó szándékait!

Amikor gonoszságot látunk a világban és megtapasztaljuk a saját életünkben, nehéz lehet elhinni, hogy Isten jó. Nem mindig látjuk, hogyan munkálkodik. De ez a történet azt mondja nekünk, hogy bízhatunk abban, hogy Isten végül még a rosszat is jóra fordítja.

Ezt sehol sem ábrázolják szemléletesebben, mint az evangéliumokban. 1500 évvel Mózes után egy másik fiú született, és az Ő élete a világ által valaha látott leghatalmasabb fordulatot hozta az emberi gonoszságban. Megjövendölték, hogy ez a fiú király lesz az Ő népe felett, és Heródes, aki akkoriban volt az uralkodó, hallott erről. A fáraóhoz hasonlóan ő is fenyegetve érezte magát. Nem akarta, hogy valaki elvegye a trónját, ezért elrendelte, hogy a környéken minden fiúgyermeket meg kell ölni. Ismerősen hangzik? De Isten álmában figyelmeztette az új fiú szüleit, akik ezért elmenekültek. Mózeshez hasonlóan Isten megvédte Jézust, amikor még gyermek volt, de a történet itt nem ért véget.

A világtörténelem legnagyobb igazságtalansága esett meg, amikor Isten bűntelen Fiát törvénytelen emberek keze által megölték. Azt, akit imádni kellett volna, megkínozták és megölték. És mégis, ahogy Péter apostol később tanúsította, a gonoszságnak ez a végső cselekedete „Isten elhatározott döntése és terve” volt (ApCsel 2:23). Jézus meghalt, hogy megmentsen minket a bűneinktől, és feltámadt a harmadik napon, hogy új életünk legyen Vele. Isten az ő gonoszságukat a mi javunkra használta fel.

Amikor szenvedsz, vigasztaljon, hogy Isten ismeri a fájdalmadat, és az Ő jó céljaiért munkálkodik. Hogyan lehet hited, amikor nehézségeket és gonoszságot tapasztalsz? Kiálts ahhoz, aki a legnagyobb rosszat szenvedte el azért, hogy Ő hozza el nekünk a legnagyobb jót. Ő meghallotta az izraelitákat, amikor Egyiptomban kiáltottak hozzá, és Ő meghallgat téged is.

Forrás: Relevant