Az 1. versben a zsoltáros elmondja, hogy tisztában van azzal, hogy léteznek olyan mennyei dolgok, amelyek kívül esnek az ő tudása határain, és felfoghatatlanok a számára. Ahelyett, hogy megpróbálna mindent megérteni, amit Isten tesz, inkább úgy dönt, hogy nem jár „nagy dolgok után, erőmet meghaladó csodás dolgok után”, hanem egy elválasztott gyermekhez hasonlítja önmagát, aki legfőbb nyugalmát édesanyjánál találja meg. A kisgyermekek értelemszerűen nem aggódnak a munka vagy a pénz miatt, sem azért, hogy a családjuknak mindent előteremtsenek, és a szülővé válással járó többi dologért sem. A gyermek bízik abban, hogy édesanyja gondoskodik róla. A zsoltáros azt mondja, hogy ő ehhez hasonló kapcsolatban áll Istennel. A világban rengeteg olyan esemény történik, amelyben Isten érintett, de a zsoltárost egyedül az Istennel való személyes kapcsolata érdekli.

A hívők számára az Istennel való kapcsolatnak kell a legfontosabbnak lennie. Ha valaki ezt egyszer megérti, akkor annak természetes következménye a lélek csöndje és nyugalma. A zsoltáros megértette, hogy ha közte és Isten között minden rendben van, akkor ezenkívül semmi miatt nem kell aggódnia.

Hívőként bizonyosan tudhatjuk, hogy a Jézussal való egészséges kapcsolatból olyan békesség fakad, amely „minden értelmet felülhalad” (Fil 4,7). Ha a lelki élet gyakorlatait komolyan vesszük, akkor megingathatatlan biztonságot érünk el. Ha rendszeresen imádkozunk, és elmélkedünk az Igén, azzal az életünket olyan alapra helyezzük, amely erősen megtart akkor is, amikor elborít az áradat. A hívő ember békességben van, mert tudja, hogy élete erősen hozzá van rögzítve a rendíthetetlen Megmentőhöz, Jézus Krisztushoz.

1Zarándokének. Dávidé. URam, nem fuvalkodik fel a szívem, nem kevély a tekintetem. Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem. 2Inkább csitítottam, csendesítettem lelkemet, mint anya a gyermekét. Mint a gyermek, olyan most a lelkem. 3Bízzál, Izráel, az ÚRban most és mindörökké!

ZSOLTÁROK 131,1–3